A bizottság feladata a Kossuth-díj és a Széchenyi-díj, valamint a művészeti díjak adományozására vonatkozó javaslatok értékelése, a kitüntetésekre vonatkozó ajánlások megtétele.
Újabb feladatott kapott Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítványának kuratóriumi elnöke, a Nemzeti Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság vezetője, valamint a Magyar Művészeti Akadémia tagja és a beregszászi színház főrendezője.

A hétfői Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozat szerint Vidnyánszky Attila most bekerült a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagjai közé is. A bizottságot – melynek elnöke maga miniszterelnök, alelnöke pedig a miniszterelnök általános helyettese – a kormány a Kossuth-díj és a Széchenyi-díj, valamint a művészeti díjak adományozására vonatkozó javaslatok értékelésére, a kitüntetésekre vonatkozó ajánlások megtételére hozta létre.
A miniszterelnök az eddigi tagok mellé, Vidnyánszkyn kívül felkérte
Bogsch Erik Széchenyi-díjas vegyészmérnököt, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. igazgatóságának elnökét;
Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagját;
Hámori József Széchenyi-díjas neurobiológust, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusát, az első Orbán-kormány korábbi kulturális miniszterét;
Klinghammer Istvánt, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját, a Magyar Corvin-lánc Iroda vezetőjét, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusát, volt felsőoktatást államtitkárt;
Maróth Miklóst, Széchenyi-díjas klasszika-filológust, orientalistát, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének igazgatóját, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnökét;
Marton Évát, a nemzet művészét, Kossuth-díjas operaénekest, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját, a Magyar Szent István Rend, valamint a Magyar Corvin-lánc birtokosát, Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas költőt, műfordítót, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját;
Sánta Ferencet, a nemzet művészét, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművészt, Vékás Lajos Széchenyi-díjas jogászt, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusát.
Forrás: ATV
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
