2021. február 27. - Ákos, Bátor
EUR : 360.17
USD : 294.71
16°

FeGyőr lopással vádolja Karácsonyt és a zuglói MSZP-seket - Videó

A Momentum elnöke Karácsony Gergelyt és több MSZP-s politikust is korrupcióval, magyarul lopással vádolt meg. Egyre súlyosabb vádaskodással folytatódik tehát a baloldali belháború - írja Deák Dániel a Facebookon.
 
- Fekete-Győr András (aki szerint Zuglóban csupán 120 ember él) arról beszélt tegnap este az ATV-ben, hogy 100 forintból 40 forintot ellopnak.
 
- Ez a kijelentés már csak azért is érdekes, mert Zuglót már közel 7 éve a baloldal vezeti: 2014 és 2019 között Karácsony Gergely, 2019 óta pedig az MSZP-s Horváth Csaba a polgármester, míg a körzet országgyűlési képviselője 2014 óta a szintén MSZP-s Tóth Csaba.
 
- A Momentum elnöke tehát a jelenlegi főpolgármestert és azt az MSZP-t is korrupcióval vádolja, amely párttal elviekben 4 éven keresztül koalíciós kormányzásra készül.
 
 
Az ügy előzménye, hogy a Momentum bejelentette:

Hadházyt indítja Zuglóban, mely körzetet a 2018-as választáson az MSZP-s Tóth Csaba nyert meg. Ezt követően Harangozó Tamás szocialista politikus és Tóth Csaba, Zugló országgyűlési képviselője is nekiment a Momentumnak, illetve Hadházy Ákosnak. Tóth Csaba egyebek mellett azzal támadta Hadházyt, hogy gyakrabban váltogatja a pártjait, mint más az alsógatyáját.
 
Csak ennek a hétnek az eseményei is jól mutatják, hogy ez a hatpárti szivárványkoalíció kormányzásképtelen, közös értékalap híján ezek a pártok nem tudnak hosszútávon együttműködni, sokszor jobban gyűlölik egymást, mint a Fideszt.
 
 
 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató