Mint azt közleményükben ismertetik: a szlovák és a cseh miniszterelnök is egyértelműen leszögezte a napokban, hogy nem hajlandóak az Európai Gyógyszerügynökség által nem bevizsgált és főleg nem engedélyezett kínai és orosz vakcinával való oltást engedélyezni az országaikban.

„Veronika Remisová, szlovák miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy nem kezelhetik kísérleti nyúlként az embereket, Csehországban pedig egyértelműen elutasították, hogy a magyar példát követve, dokumentáció nélküli oltóanyagot vásároljanak. A lengyel parlament egészségügyi bizottságának elnökhelyettese kijelentette, hogy kizárólag akkor fogják egyáltalán fontolóra venni az orosz Szputnyik V használatát, ha az Európai Unió engedélyezi a szérumot” – részletezik.
A szemkilövető párt szerint mindez „elég egyértelmű jelzés”.
„Semelyik másik kormány nem áldozná fel ilyen esztelenül és vakmerően az embereket, kizárólag a magyar pánikkormány képes ilyesmire”
– fogalmaz Molnár Csaba, majd hozzátette: a DK oltáspárti álláspontot képvisel, ugyanakkor véleményük szerint a felelősségnek is elsődleges szempontnak kell lennie.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
