Ebben a hónapban mutatja be az Apple az új emojikat az okoseszközeire – írja a Daily Mail.
Az iPhone-okon futó iOS 14.5 új operációs rendszerben 217 új emoji kap majd helyet, illetve a régiek dizájnja is felfrissül.
Az új operációs rendszer 217 új hangulatjeléből 200 lehetővé teszi az okostelefon-felhasználók számára, hogy „befogadóbb párok” közül válasszanak. Így például az egymást megcsókoló emojik már több bőrszínnel és nemmel is elérhető lesz.
Az Apple továbbá lecseréli a fejhallgató emojit, aminek a helyére a saját gyártású AirPods Maxa kerül, illetve az új emojik között lesz majd
szakállás nő, természetesen többféle bőrszínnel.

(888.hu)
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.