2025. december 24. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Donáth megreccsent: szerinte a kormány bosszút áll Iványin

A momentumos ügynök most a gyurcsányista Iványi mellé állt.„Európa igazságot szolgáltatott, a kormány ezért most bosszút akar állni Iványi Gáboron és az elesetteket segítő szervezetein. Az igazsá...

A momentumos ügynök most a gyurcsányista Iványi mellé állt.

„Európa igazságot szolgáltatott, a kormány ezért most bosszút akar állni Iványi Gáboron és az elesetteket segítő szervezetein. Az igazságtalan fideszes jogrendszer 2011-ben politikai okokból megvonta a hivatalos egyházi státuszt Iványi Gáborhoz köthető Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségtől. De ezzel nem Iványi Gáboron álltak bosszút, hanem olyan gyerekeken, felnőtteken és családokon, akik csak itt kaptak segítséget. Azóta a bíróság is kimondta, hogy ez a döntés és a magyar egyházügyi törvény sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

Most pedig, miközben a kormány nem hajlandó megfizetni azt a többszázmillió forintos kártérítést, amivel Iványi Gáboréknak tartozik a korábbi jogsértés miatt, minden eszközt megragad arra, hogy becsődöltesse őket. Egy olyan szervezetet, ami az állam helyett lát el olyan közfeladatot, ami a jelenlegi kormányt nem érdekli: a rászorulók és elesettek megsegítését. Szégyenteljes és mélységesen felháborító az az igazságtalan és embertelen bánásmód, amit Iványi Gáborékkal szemben tanúsítanak. Ideje szembe néznünk a ténnyel, hogy az emberséges jogállam hiánya igenis a hétköznapok szintjén okoz emberi tragédiákat.

Az Európai Parlamentben és idehaza Magyarországon is mindent meg kell tennünk azért, hogy egy igazságos és biztonságos országot építsünk. Egy országot, ahol a kormány azon dolgozik, hogy minden vallási, civil és szegény közösséget is ugyanazok a jogok és lehetőségek illessenek meg, mint bárki mást.”

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!