A Székesfehérvári Járásbíróság kedden - nem jogerősen - elrendelte egy férfi letartóztatását, aki a gyanú szerint egy Fejér megyei településen szexuális cselekményt végzett hétéves lányával - közölte a Fejér Megyei Főügyészség az MTI-vel.

Azt írták, a főügyészség minősített szexuális erőszak bűntette miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását.
A letartóztatás nem jogerős, mivel a döntés ellen a védelem fellebbezett, de a férfi már letartóztatásban várja a másodfokú döntést.
A közlemény szerint a gyanúsított február 14-én otthonukban, az édesanya rövid idejű távolléte alatt hétéves lányát szexuális cselekményre kényszerítette.
A gyanúsított ezt követően ismeretlen helyre távozott, szökése miatt elfogatóparancsot adtak ki vele szemben.
Több portál információja szerint a férfit szombaton az otthonában tartóztatták le.
A főügyészség kitért arra is, hogy a gyanúsítottat a bíróság korábban már elítélte hasonló bűncselekmény miatt, ezért fennáll a bűnismétlés veszélye.
Forrás: MTI
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
