2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Upor László megreccsent: Rossz értelemben vett nemzeti oktatás lehet az SZFE-n

A volt megbízott rektor szerint a brutális ellenpropagandával együtt is sokan vannak tisztában azzal, hogy mivel kellett megküzdeniük az SZFE-seknek.

Upor László szerint ha valóban abba az irányba halad az SZFE, amit az újonnan „bevásárolt” oktatók névsorának egy része sugall, akkor rossz értelemben vett nemzeti oktatás lesz. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) volt megbízott rektora a Klubrádiónak nyilatkozott.

„Lakáskeresésben vagyunk” – mondta Upor –, jönnek a telefonok, felajánlások arra, hogy hol lehetne egy vagy akár több helyen folytatni. Senkinek a jóindulatát nem akarják kihasználni, de nem is akarnak álszerényen úgy tenni, mintha nem jönne jól minden segítség. Ha kapnak támogatásokat, azokat sem elsősorban személyi kiadásokra költik elsősorban. Nem lesz könnyű, de a közösség nevében is mondhatja, hogy tele vannak bizakodással – tette hozzá.

Elmondta: a Freeszfe nagyon sok minden akar lenni; olyan alkotó-tanulóközösség, amely valamelyest hasonlít a régi Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de azt senki ne várja, hogy holnapután akkreditált felsőoktatási intézmény legyen. Azt nem látja elképzelhetőnek, hogy legyen egy nagy tulajdonos, aki bevásárolja magát az egyesületbe, azt mondja, hogy onnantól lesz pénz, paripa, fegyver, de ő működteti a boltot. Ehelyett sok kisebb-nagyobb támogatásban bíznak.

Azt tapasztalják, hogy a támogatók buborékja a megszokottnál sokkal bővebb, a társadalom jelentős rétegei felől érzik a szimpátiát, nem igaz, hogy csak az értelmiség, csak a középosztály támogatja őket. A brutális ellenpropagandával együtt is sokan vannak tisztában azzal, hogy mivel kellett megküzdeniük az SZFE-seknek – tette hozzá Upor László.

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató