A PestiTV Boomerlázadás című műsorában Stefka István és Göblyös Sára Wittner Máriát látták vendégül, a beszélgetés fő témája a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja volt. Wittner Mária ’56-os szabadságharcos, később halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt túlélő. Ő vádolta meg először – 2001. február 25.-én – a Magyar Országgyűlésben azokat az élő és elhunyt kommunista, szocialista politikusokat, akik részt vettek a forradalom utáni véres terrorban, a leszámolásban. Wittner Mária nevét az ország a rendszerváltás után ismerhette meg.
Wittner Mária kétségtelenül az egyik legismertebb ’56-os „pesti srác”, nyilatkozataiból megismerhetünk egy rendkívül viszontagságos életutat és láthatjuk, hogy elszántan védelmezi más ’56-osok érdekeit is mindenfajta igazságtalansággal szemben. 2001. február 25.-én a kommunizmus áldozatainak emléknapján parlamenti ünnepi beszédében erkölcsi hullának nyilvánította a pártállam örököseit, a szocialista politikusokat. Wittner Mária úgy fogalmazott: abban a helyzetben vagyunk, az egész ország és az egész világ, hogy ezt újra el lehet mondani.
Megilletődve állok a magyar Országházban, ahol történelmünk kimagasló személyiségei a magyar nép javára alkottak törvényeket, mint Tisza István, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint, de itt alkottak törvényeket egy hamis eszme nevében is, amely egy jobb sorsra érdemes nemzet elvesztésén munkálkodott. Ma, a kommunizmus áldozatainak emléknapján megidézem az áldozatokat – élőket és holtakat -, hogy együtt vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat. Vádoljuk őket, mert a lenini utat nagy igyekezettel honfitársaink csontjaival kövezték ki. A világ legdrágább, legfájdalmasabb útja ez, s a továbbhaladásunk tétje milliónyi emberélet volt. Vádoljuk őket, mert a nemzetünk kiváló polgárait küldték bitófára és gyalázták meg holtukban is. Vádoljuk őket a Gulágon embertelen körülmények között elpusztult honfitársaink nevében. Vádoljuk őket az otthonuktól megfosztott és kitelepített polgárok nevében, kiknek kiszemelt otthonaikba betelepedtek, elrabolva egy élet munkáját. Vádoljuk őket a recski haláltáborban megkínzott, megalázott emberek nevében. Vádoljuk őket a munkaszolgálatosok nevében. Vádoljuk őket a 298-as parcella halottai nevében, az ÁVH, mint erőszakszervezetük által fogva tartott, megkínzott és agyonvert emberek nevében. Vádoljuk őket a legdrágább kincs, a gyermek nevében, akitől elvették az apát, az anyát, az otthon melegét. Vádoljuk őket a legfőbb érték, az ember nevében, akit egy tollvonással küldtek bitóra vagy zártak börtönbe hosszú évekre. Vádoljuk őket a megalázott, megkínzott honfitársaim nevében. Vádoljuk őket a sortüzek áldozatai nevében. Vádoljuk őket, mert kiölték az emberekből a hitet, a reményt, a morált, egy emberibb, tisztább élet reményét. Vádoljuk őket Mindszenty bíborosért. Az Istenhez hű papokért, akiket börtönbe zártak hitükért, mert erkölcsre, hazaszeretetre nevelték népünket. Vádoljuk őket, mert kifosztották az országot, hogy a dolgos magyar nép munkájából – elveiket megtagadva – lettek vörös kapitalisták. Vádoljuk őket a magyar parasztok nevében, akiket megfosztottak földjeiktől, életterüktől, így téve kiszolgáltatottá őket. Vádoljuk őket a nyugdíjasok nevében, akiktől elrabolták a hosszú dolgos élet gyümölcsét, bizonytalanná téve biztos nyugdíjas éveiket. Vádoljuk őket történelmünk meghamisításáért. Vádolnak az élők és vádolnak a holtak. És vádoljuk őket, mert hitünkben megcsaltak, megloptak. Ezért megállapítom az áldozatok nevében, soha nem lesznek képesek arra, hogy magyar politikusként egy nemzet felemelkedése érdekében cselekedjenek. Itt teszem fel a kérdést: milyen morál alapján ülnek egy magyar parlamentben még most is és alkotnak törvényeket egy általuk tönkretett, kifosztott, megalázott nemzet számára? Ezért a Szent Korona tana és a magyar nemzet nevében erkölcsi hullává nyilvánítom őket. Wittner Mária, 52A559. sz. volt halálra ítélt.
Százakat, ezreket, tízezreket csuktak börtönbe és vették el az életüket, egy tollvonással küldték Őket a bitóra. Wittner Mária számos olyan emberrel volt együtt a pesti utcákon jelen, majd ült velük a börtönben, akik közül többet ki is végeztek, mint például Mária barátnőit, Sticker Katalint és Rozov Erzsébetet, akivel tizenhárom évig ült együtt. A nők szerepe ugyanolyan fontos volt:
Nem csak a férfiak szerették a hazájukat, hanem a nők is. Mi Mária országa vagyunk
– jelentette ki az egykori halálraítélt. Wittner Mária 1970-ben szabadult, az egyik utolsóként a politikai foglyok közül. Az 1963-as amnesztiával őt és néhány társát – a Kádár rendszer jóvoltából – továbbra is bent tartották a börtönben. Akit nem tudtak betörni, annak leckét akartak adni. Amikor Mária az ügyészhez fordult, hogy szerinte rá is vonatkozik az amnesztia, azt válaszolta:
Wittner, magát még nem nevelte át a börtön.
Ennek ellenére a Kádár-rendszer hivatalos nyilatkozatai szerint akkor már nem ültek ötvenhatosok a börtönökben, sőt 1969-ben Kádár egy amerikai újságírónak azt nyilatkozta, hogy már nincsenek politikai foglyok a börtönökben, mindenkit kiengedtek, akik pedig bent vannak, azok azóta kerültek be. Kádár Jánost néhányan még a mai napig is tisztelik, nem csak az ’56-os forradalom leveréséért, de az 1982-es törvényerejű rendeletével gyakorlatilag elárusította, eladta az országot – fogalmazott Stefka István a műsorban. Az ezt igazoló dokumentum Wittner Mária Életre ítélve című könyvében is szerepel.
Ha az ember belegondol, hogy is történt a rendszerváltás? Hogy is történt a gengszterváltás? Vagy ha finomítjuk, a módszerváltás? Ezért tartunk itt. Ezért tudnak még úgy pofázni a parlamentben és úgy gyalázni azt a kormányt, amelyik felemeli a nemzetet, hogy ez embernek a lélegzete elakad ott a tv előtt
–hangsúlyozta Wittner Mária. 1982-ben, amikor Kádár teljes bizalmat adott Fekete Jánosnak, hogy az IMF-el tárgyaljon, egy kormányrendelettel teljes egészében kiszolgáltatták a magyar gazdaságot, a magyar ipart. Itt volt az az idő, amikor elkezdtek felkészülni a rendszerváltásra – hangsúlyozta Wittner Mária. Az IMF-et a Fidesz-kormány ebrudalta ki Magyarországról 2010-ben. Wittner Mária úgy fogalmazott:
Ezért van az a sok ellensége, azok a felbérelt ellenségek, akiket én minősített hazaárulóknak hívok, mert odaáll ez a kommunista csemete a Momentumból és akkor majd mi megmutatjuk…Mit mutatsz meg, kisgyerek? Mit mutatsz meg? Elmész Erdélybe a románoknak kampányolni, és nekünk akarod megmutatni, hogy miről nem akarunk lemondani? A másik meg megy Felvidékre a szlovákoknak kampányolni.
A régi véreskezű kommunisták utódai a mai napig közöttünk vannak, egy olyan társaság, akik különböző pártokba bújva ugyanezeket az elveket képviselik – fogalmazott Stefka István. Wittner Mária szerint ezek az emberek a vérdíjas csemeték:
Ezek a vérdíjas csemeték, akik vérdíjon nőttek föl, az apjuknak véres a keze. Ők ugyanazt az utat járják és én csak szánni tudom őket. Komolyan mondom. Én nem gyűlölöm őket. Szánni tudom őket. Nem szeretnék a helyükben lenni. Ezek a sátán gyermekei.
Wittner Mária 1937-ben született Budapesten. Édesapját nem ismerte, anyja pedig eldobta őt. Kétéves korában a karmelita rend vette gondjába. Tizenegy éves korában került vissza anyjához, aki hamarosan állami gondozásba adta. A gimnáziumot félbehagyva gépírónőként dolgozott Szolnokon, később Kunhegyesen, a járási tanácson. 1955-ben fia született, akit egyedül nevelt. Fél évre rá Budapestre költözött vissza és alkalmi munkákból élt. Az 1956-os forradalom eseményeiben az első naptól részt vett. A Magyar Rádió ostroma közben csatlakozott a harcoló felkelőkhöz. Október 24-én a Corvin közben megismerkedett Havrila Béláné Sticker Katalinnal és együtt segédkeztek a sebesültek ellátásában. A Vajdahunyad utcai csoporthoz csatlakozva már a fegyveres összetűzésekben is részt vett. Elfoglalták a X. kerületi rendőrkapitányságot, hogy fegyvereket szerezzenek. A november 4-ei szovjet támadáskor az Üllői úton repeszektől megsebesült és a Péterfy Sándor utcai kórházba került. November 9-én sikertelenül próbálta meg elhagyni Magyarországot. Letartóztatták, de ekkor még elengedték. Sikerült Ausztriába szöknie, de pár hét után hazajött és segédmunkásként tartotta fenn magát. 1957. július 16-án letartóztatták és fegyveres szervezkedésben való részvétel, illetve az államrend megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedés, többrendbeli meg nem állapítható gyilkossági kísérlet, fegyveres rablás, disszidálás miatt 1958. július 23-án, huszonegy éves korában első fokon halálra ítélték. Kétszáz napot töltött börtönben halálraítéltként, a másodfokú bíróság azonban 1959. február 24-én életfogytiglanra változtatta az ítéletet. 1970. március 25.-én szabadult „felszabadulásunk” huszonötödik évfordulójának köszönhetően két másik ’56-os női elítélttel együtt. Szabadulását követően varrónő, majd takarítónő lett, 1980-ban, negyvenhárom évesen rokkantnyugdíjas lett. A Kádár-rendszer bukása óta számos 1956-os szervezet munkájában vett részt, következetes és határozott antikommunizmusáról vált híressé. A 2006-os és a 2010-es országgyűlési választásokon a Fidesz országos listájáról szerzett parlamenti mandátumot. 2006 és 2010 között az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának volt a tagja. A 2010-es választásokat követően az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja lett. Wittner Mária főszereplője volt annak a vitának, amely arról robbant ki 2006-ban, együtt ünnepeljék-e az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóját az MSZP vezette kormányzat képviselőivel. Az október 23-ai évfordulón több alkalommal fütyülték ki és bírálták az ünnepségek baloldali résztvevőit, mert sokan a forradalmat leverők örököseinek tartották őket. Az ötvenedik évforduló előtt a legtöbb 1956-os szervezet és az egykori forradalmárok – az elsők közt Wittner Mária – kifejezte, hogy nem kívánnak a kormánnyal együtt ünnepelni, továbbá – Wittnerrel az élen – bírálták a felállítandó hivatalos 1956-os emlékművet, amely szerintük inkább az elnyomást, mint a szabadságvágyat fejezi ki.
