A Szivárványcsaládokért Alapítvány arra kéri a kormányt, hogy az örökbefogadásoknál állítsa vissza a régi rendszert, „amelyben gyermekek sorsáról nem politikus, hanem szakember döntött” – derül ki a szervezet Facebook-posztjából.
Az alapítvány arra utal, hogy a korábban elfogadott törvény és a szombaton megjelent kormányrendelet értelmében most már csak akkor fogadhatnak örökbe gyereket jogi státuszukat tekintve egyedülálló szülők, ha azt a miniszter külön engedélyezi.
A Szivárványcsaládokért Alapítvány friss posztjában arról ír:
„az örökbefogadás feltételeinek szigorítása épp a legnehezebb sorsú kisgyerekkel szemben igazságtalan. Az azonos nemű párok nyitottabbak a problémásnak gond gyerekek örökbefogadására.”
A szervezet azt javasolja, a kormány a mostani helyett alakítson ki olyan szabályozást, amelyben „az örökbefogadásnál csak az számít, hogy a jelentkezők jó szülők legyenek, és a gyerekeknek szerető családot biztosítsanak. Legyenek akár különböző, vagy azonos neműek, vagy akár egyedülállók.”
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
