2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Toroczkai László a Mi Hazánk miniszterelnök-jelöltje

Miniszterelnök-jelöltet hirdetett hétfőn a Mi Hazánk: a párt az elnökét, Toroczkai Lászlót indítja majd 2022-ben Orbán Viktor, illetve az ellenzéki előválasztás győztese ellen. Az önálló miniszterelnök-jelölt mellett mind a 106 választókerületben önálló képviselőjelöltet állít a Mi Hazánk, amely ezzel is azt üzeni, hogy sem Gyurcsány Ferenc (vagy embere), sem Orbán Viktor miniszterelnökségét nem támogatják, és a párt eddigi filozófiájának megfelelően egy harmadik utat kínálnak a választóknak.

„A balliberálisok kormányzása Magyarország gyors, a Fideszé pedig Magyarország lassú halálát jelenti” – írták a miniszterelnök-jelölti bejelentéssel egybekötött közleményben, ami arra is kitért, hogy a jobb- és a baloldal egyaránt felelős az elmúlt 30 évben történt vagyon elherdálásáért, a magyar szuverenitás csökkenéséért.

A sajtótájékoztatón Toroczkai László pártja legfontosabb céljának a szuverenitás elvesztésével fenyegető államadósság-csapda elkerülését, illetve „a jelenleg nem létező” magyar nemzetgazdaság helyreállítását nevezte, a magyar emberek munkáján, illetve a magyar vállalkozások és a mezőgazdaság támogatásán keresztül, írja az MTI.

Elhangzott az is, hogy Mi Hazánk az egyetlen párt ma Magyarországon, amely az alapvető kérdésekben hasonló álláspontot képviselő Fidesztől és a balliberális tömbtől eltérő utat képvisel. Toroczkai hozzátette, hogy a pandémia új világrend kialakításához vezet, a Fidesz és a balliberális tömb pedig „ugyanazt a bénultságot képviseli”, ami a gazdagok gazdagodásához és a szegények további elszegényedéséhez, illetve az államok eladósodásához vezet. Felszólalt a koronavírus-járvány miatti lezárások ellen is, amik ha folytatódnak, az államadósság olyan mértékű lesz, amelyet „nemcsak a gyermekeink, hanem még az unokáink is nyöghetnek”.

Dúró Dóra hirdette ki a programot

A Dúró Dóra által kihirdetett programban olyan elemek szerepelnek, mint

  • a képviselők mentelmi jogának eltörlése,
  • a szavazati jog írni-olvasni való tudáshoz kötése,
  • a szegregált oktatás,
  • az uniós tagságról tartott népszavazás,
  • „az iskolai homoszexuális propaganda” betiltása,
  • a trianoni békeszerződés hatályon kívül helyezése.

Jelezte: azért választották március 1-jét a miniszterelnök-jelöltjük megnevezésére, mert ezen a napon választották kormányzóvá Horthy Miklóst.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató