2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Az egészségügyi dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új szerződését

Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján az országos kó...
Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján az országos kórház-főigazgató, aki óriási eredménynek nevezte ezt.
 
 

Jenei Zoltán azt mondta, hogy több mint 110 ezren dolgoznak az állami egészségügyi rendszerben, ennek a csoportnak a nagy része elfogadta az új szerződését. Az arány akár még 96 százalékig is felmehet – vélekedett. Az országos kórház-főigazgató azt hangoztatta: ebben a helyzetben minden garancia megvan arra, hogy az ellátás színvonala az ország bármely területén az eddiginek megfelelő marad, sőt akár javulhat is.

Azt mondta, hogy bár sok volt a kétkedő és a kritikus vélemény, az egyénre lebontott tárgyalások és az információáramlás hatására végül 95 százalékos eredmény született, amely még javulni is fog.    

Nyilatkozni vasárnapig kellett, az új törvény szerinti foglalkoztatás hétfőn kezdődött – közölte Jenei Zoltán. Kiemelte, hogy a tárgyalásokon sok kérdés, aggály fogalmazódott meg. Ezeket folyamatosan gyűjtik, egyeztetve a kórházi vezetőkkel. Nyitottak gondolkodni arról, hogy a következő időszakban miként tudnak még többet tenni a minőség javításáért. Az országos kórház-főigazgató azt mondta, tiszteli azon egészségügyi dolgozókat, akik ebben a nehéz időszakban is vállalták, hogy maradnak az állami szférában.

„Teljes garanciát lehet adni arra, hogy a járvány alatt is biztosított az egészségügyi ellátás”

– jelentette ki Jenei Zoltán. Megjegyezte, hogy vannak olyan kisebb városi kórházak, amelyekben egy-egy területen nagyobb létszámban nem írták alá az új szerződést, ezeken a helyeken átcsoportosítással biztosítanak majd megfelelő körülményeket.

Forrás: MTI

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!