2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Jó a műsor: A kommunista bohóccal vág vissza az MSZP a Momentumnak

Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese is ringbe szállhat az előválasztáson.
Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese korábban még nem indult országos választáson, most Csepelen vehet részt az előválasztáson, írja a 24.hu. 
„Úgy tűnik, hogy borsodi nagycsaládos mozgalmárból országos politikussá váltam” 
– indokolta a portálnak, hogy miért fogadta el a felkérést.
 

Mint elmondta, „körülbelül fél tucat helyről” keresték, hogy induljon ott: ezek között vidéki és budapesti választókerületek is vannak. Jövő hét közepén jelentik be, végül hol indul, és arról győzködik erősen, hogy induljon Vörös Csepelen, mert az jól állna a mozgalmár múltjához.

Ha ez így történne, azt úgy is lehetne értelmezni, hogy az MSZP visszavág a Momentumnak Zuglóért. A 17-es számú budapesti választókerületben a Momentum már januárban bejelentette, az előválasztáson Szabó Szabolcsot, a választókerület országgyűlési képviselőjét indítják. Szabó 2014-ben és 2018-ban is az Együtt politikusaként nyert Németh Szilárd ellen.

Forrás: Mandiner

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!