Czeglédy Csaba – akinek tegnap megkezdődött a büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken, ahol költségvetési csalással és más bűncselekmények miatt vádolják több társával együtt – Facebook-posztban fejezte ki örömét amiatt, hogy „szeretett városában”, azaz Szombathelyen járt Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke.

A szombathelyi DK-s politikus szívből reméli, hogy Dobrev lesz az ellenzék leendő miniszterelnök-jelöltje. Majd azzal az ígérettel zárja Czeglédy a bejegyzését, hogy
mindent meg fog tenni az itt élőkért!
Egyébként a kommunista Dobrev a napokban a kommunista Botkánál járt.
Forrás: Mandiner nyomán
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.