2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Elkezdtek ugatni a momentumos hazaárulók, mert a Fidesz otthagyja az Európai Néppártot

Donáth, Cseh és Fekete-Győr is reagált
A hazaáruló párt elnöke és a két EP-képviselő is üzent, miután a Fidesz elhagyta a liberális gittegyletet, az Európai Néppártot.
 
Fekete-Győr:
„Több évig tartó bénázás után ma talán tényleg kiveti magából az Európai Néppárt a rohadt narancsot”

– írja Facebook-oldalán a románimádó Fekete-Győr András.

A Momentum elnöke szerint a Fidesz inkább elmenekültek az „őket kidobni készülő pártcsaládból.” A Néppártból való „kiszorulásuk” azt mutatja – olvasható Fekete-Győr bejegyzésében, hogy „hiába hangoztatja Orbán Viktor, hogy ő csak a keresztény-konzervatív gyökerekhez akar visszatérni, pont a korábbi keresztény-konzervatív szövetségeseinek lett elege belőle. És hiába támadják azzal a jogállamisági mechanizmust, hogy az csak „politikai fegyver”, mindenki tudja, hogy egyszerűen csak lopni akarnak.”

 

A párttársa, Donáth Anna így ugat:

"Most meg kell akadályozniuk, hogy „a Fidesz partvonalra szorulása ártson hazánknak. Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral, ezt egyértelművé tesszük Európában. A tisztességes magyar vállalkozókat, az önkormányzatokat és közösségeket nem érheti hátrány.”

Cseh ügynök sem maradhatott ki:

"A Fidesz távozása európai pártcsaládjának frakciójából azt is jelenti, hogy a magyar kormánypárt többé nem tagja annak a fórumnak, ahol a fontos döntéseket hozzák, mert túl kínos lett Európában.

A Fidesz most újra megtanulhatta, a zsarolása nem működik.

A mai döntés azt jelzi, hogy végre a Néppárt is felismerte, amit évek óta lehetett tudni: a Fidesz csak játszik európai szövetségeseivel, és esze ágában sincs változtatni politikáján. A több éve húzódó vitában a Néppárt újra és újra csak vörös fonalakat állított fel, amit a Fidesz újra és újra megszegett."

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató