2021. április 23. - Béla
EUR : 362.16
USD : 301.65
17°

Háború: Karas már a Twitteren közölte, hogy a Fidesz-delegáció felfüggesztését akarják kérni

Othmar Karas, az Osztrák Néppárt európai parlamenti delegációjának vezetője szerint az EPP sok időt ölt a Fideszbe, az viszont “egy jottányit sem engedett”.

Az északi és balti országok hat kereszténydemokrata pártjának vezetője kedd este nyilatkozatot adott ki, amelyben kezdeményezik a Fideszhez tartozó EP-képviselők tagságának felfüggesztését – írja a Népszava, amely úgy tudja: minderről egy levél is készült, amelyet Manfred Weber frakcióvezetőnek címeztek.

Othmar Karas, az Osztrák Néppárt európai parlamenti delegációjának vezetője, az új előírások egyik kezdeményezője és kidolgozója azt mondta: az EPP sok időt ölt a Fideszbe, az viszont “egy jottányit sem engedett”, és nem volt hajlandó nyitni a többiek felé. “A párbeszéd híve vagyok, s azon dolgozom, hogy közös megoldásokat találjunk, de elutasítom, hogy Orbán megint megpróbáljon megzsarolni minket, és ismét minket vádoljon” – fogalmazott a politikus. Karas volt egyébként az is, aki tavaly decemberben Deutsch Tamás kizárását kezdeményezte.

A Népszava azt írja, hogy az Othmar Karas és az általuk megkérdezett, névtelenséghez ragaszkodó EPP-sek mind azt hangoztatják, hogy a Fidesz frakciótagságának felfüggesztését a pártcsaládból való kizárásnak kell követnie. (Az ernyőszervezetben 2019. márciusában függesztették fel a magyar pártot, státusza azóta változatlan.) Az osztrák EP-képviselő azt ugyanakkor nem erősítette meg a lapnak, hogy a szerdai döntés után maga is javasolni fogja-e a fideszesek felfüggesztését.

Először el kell fogadnunk az új szabályokat, aztán meglátjuk, hogy mit cselekszik Orbán Viktor. Ha arra kerül a sor, szerintem a frakció a Fidesz tagságának a felfüggesztése mellett lesz”

– mondta.

Közben már a Twitteren is megírta:

Minden kísérlet a FIDESZ helyes irányba történő visszavezetésére kudarcot vallott. A FIDESZ több politikusának nyilatkozata az utóbbi időben teljesen összeegyezthetetlen az Európai Népárttal, ezért kérem a küldöttség felfüggesztését.

Forrás: HVG

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató