2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A titkosszolgálat is vizsgálja a jobbikos füstgránátozást

Már a titkosszolgálat is vizsgálja a képviselőházban szerdán történt füstgránátrobbanás körülményeit, miután a bejelentéseiről ismert Tényi István az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordult.

Az országos rendőrfőkapitány a Nemzeti Nyomozó Irodát jelölte ki arra, hogy lefolytassa a nyomozást, amit azonnal meg is kezdtek.

Még szerdán tanúként hallgatták ki a két főszereplőt, a Jobbik ifjúsági tagozatának a szakértőjeként dolgozó Szabó Bencét, valamint asszisztensét, Keresztesi Gergőt.

A Jobbik hivatalos álláspontja szerint leltároztak az ifjúsági tagozat képviselőházi irodájában, ami három egymásba nyíló helyiség.

A leltározás nagyon óvatosan, vagy inkább diszkréten történhetett, hiszen a helyszínt szemrevételezők szerint leltározásnak még a nyomát sem látták.

A két fiatalember egyike kezében indult be – szakszóval: elműködött – a szlovák gyártmányú füstgránát, a párt állítása szerint a fiatalemberek nem tudták, mi lapul a „sztaniolpapírban”, vagyis a füstgránát olajjal impregnált csomagolóanyagában, és óvatlanul nyúltak hozzá, ezzel pedig véletlenül működésbe hozták a gránátot.

A Magyar Nemzet tűzszerész szakértői szerint a füstgránátot nem lehet csak úgy, véletlenül elműködtetni. A szerkezet pedig tiltott eszköz, már a tartása is szabálysértés, hiszen a P1-es tűzveszélyességi besorolású füstgránát rendkívül veszélyes eszköz.

A Magyar Nemzet azt is megtudta, hogy a beindult füstgránát miatt működésbe lépő automata tűzoltórendszer közvetlenül nem rongálta meg a számítógépes szerverszobát, ám így is

két- és négymillió forint közötti kár keletkezett.

Ennyibe kerül ugyanis az oltórendszer speciális vegyszerrel való újratöltése. (Egy adott vegyszer keveredik működéskor az oltóvízhez, így nagyságrenddel megnövelve annak oltási hatékonyságát.) Az indokolatlan működtetés miatti kárt az okozónak kell állnia, ez lehet magán- vagy természetes személy is.

A nyomozás egyelőre ismeretlen tettes után folyik, a titkosszolgálatnak pedig speciális feladatai vannak, mint például a füstgránát beszerzési forrásának a megtalálása.

Az eszköz csomagolódoboza épségben megmaradt, az alapján a gránát szavatossági ideje 2018-ban lejárt. A Jobbikban úgy gondolják, hogy ezt megelőzően vihette be valaki az irodába, ám az illető nem a párthoz tartozik. Szintén tűzszerészek emlékeztetnek rá, hogy a lejárt szavatossági idő semmilyen összefüggésben nincs azzal, hogy a veszélyes eszközt mikor és hova viszik, hol tárolják, a szavatossági idő csak a felhasználót tájékoztatja arról, hogy a jelzett időpontig jó eséllyel teljes kapacitással el fog működni a gránát, a lejárat után valószínűleg csak csökkentett hatásfokú lesz.

 

Forrás: HírTV

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató