Bejelentette lemondását Nicola Zingaretti, a legnagyobb olaszországi baloldali erő és kormánypárt, a Demokrata Párt (PD) főtitkára, aki a közösségi oldalán csütörtökön közölt bejegyzésében a párton belüli hatalmi harcokra és a személyét érő támadásokra hivatkozott.

Nicola Zingaretti azt írta, szégyelli, hogy a Demokrata Párt az új olasz kormány húsz napja történt megalakulása óta kizárólag a hatalmi pozíciók felosztásáról vitázik, valamint a főtitkár leváltásáról.
Ez megbénítja, “meggyilkolja” a pártot
– vélte. Zingaretti a baloldali erőket az ország ennél sokkal súlyosabb problémáira emlékeztette az új koronavírus-járvány harmadik hullámában. Elemzők úgy vélték, hogy a PD-t 2019 márciusától vezető Nicola Zingaretti a közelmúltban zajlott kormányváltás áldozatává vált, a Mario Draghi vezette, a jobboldallal közös kormány megalakulása ugyanis a baloldal gyengülését eredményezte.
Forrás: MTI
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
