2025. december 28. - Kamilla
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Kocsis Máté: ha Gyurcsány nem akar gyurcsányozást hallgatni, távozzon végre a közéletből!

Gyurcsány Ferenc a kormányfőnek beadott vakcinát is képes volt megkérdőjelezni, amivel csak egy dolgot erősített meg: a régi világ embere Őszöd óta semmit sem változott, ha most épp az oltásokról...

Gyurcsány Ferenc a kormányfőnek beadott vakcinát is képes volt megkérdőjelezni, amivel csak egy dolgot erősített meg: a régi világ embere Őszöd óta semmit sem változott, ha most épp az oltásokról kell hazudni, akkor azt teszi – közölte a Fidesz frakcióvezetője kedden, a Facebook-oldalán.

Kocsis Máté bejegyzésében úgy fogalmazott:

roppant szánalmas dolog, ha a régi miniszterelnök a mostani miniszterelnököt azzal vádolja, hogy nem is azt a vakcinát kapta meg, amelyiket a sajtóban is látni lehetett. Ez a vád nem politikai, hanem gyerekes, béna, és talán még Gyurcsányhoz is méltatlan. De még ezt is bevállalta ahhoz, hogy kavarhasson valami bizonytalanságot az oltások körül, miközben a nyakunkon a járvány.

Kocsis Máté arra kérte követőit, hogy ne dőljenek be Gyurcsány Ferencnek, majd bejegyzését azzal zárta:

ha Gyurcsány nem akar gyurcsányozást hallgatni, távozzon végre a közéletből!

Forrás: Pestisracok.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!