2025. december 28. - Kamilla
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Niedermüller nem nézne a tükörbe Orbán Viktor helyében

Gyurcsány kedvenc polgármestere elkezdett moralizálni, miután a pártja hetekig a vakcinák ellen lázított

Ezt írta a Facebookra a botrányairól ismert DK-s politikus.

Nehéz szavakat találni. Egyrészt a fájdalom miatt, hiszen több mint 15000 honfitársunkat vesztettük el a járvány miatt. Bár egy is sok lett volna. De 15000, az egy kisebb magyarországi város lélekszáma. Másrészt pedig azért, mert pontosan lehet látni, hogy a halottak számának drámai emelkedésében, a járvány megállíthatatlannak látszó terjedésében milyen nagy szerepe van a kormányzati tehetetlenkedésnek, dilettantizmusnak. Orbán most pokolian nehéz heteket jósol, arra próbálja felkészíteni az országot, miközben elhallgatja, hogy későn ismerte fel a veszélyt, hogy nem hívta le azokat a vakcinákat, amelyeket most más európai országok kapnak meg, hogy a kormány nem volt képes megszervezni a hétvégi tömeges oltást, amit előzőleg nagy hangon bejelentettek, és így tovább. Azzal kell szembesülnünk, hogy a kormány dilettantizmusa emberi életekbe kerül. Nem szeretnék Orbán helyébe lenni, amikor reggelente a tükörbe kell néznie. Már ha van ehhez egyáltalán bátorsága...

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!