A külgazdasági és külügyminiszter minden olyan vakcinát elfogad, amit magyar szakértők engedélyeztek, de leginkább Szputnyik V-t szeretne.

Szijjártó Péter a lett LTV-nek adott interjújában még Rigában arra a kérdésre, hogy ő beoltatná-e magát Szputnyik V-vel, azt válaszolta: “természetesen, igen”, és mint mondta, pénteken fogja megkapni az oltást.
Emlékeztetett, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt a Kínában gyártott vakcinával oltották be. Szijjártó Péter az LTV kérdésére megerősítette,
kész elfogadni minden olyan oltást, amelyet magyar szakértők engedélyeztek, de leginkább Szputnyikot szeretne
- jelentette ki.
Rigában, az LTV-ben Szijjártó Péter a keleti oltásokkal kapcsolatban hangsúlyozta, a magyar szakértők Oroszországba és Kínába egyaránt ellátogattak, megkapták a szükséges dokumentumokat a vakcinákról, “mintavételes ellenőrzéseket végeztek, és ez alapján úgy döntöttek, hogy ezek az oltások biztonságosak és hatékonyak" - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy a vakcinákat nem szabad ideológiai prizmán keresztül szemlélni.
Forrás: ATV
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
