2021. április 14. - Tibor
EUR : 358.57
USD : 301.29

Kilépett a Párbeszéd politikusa - vége az ellenzéki többségnek Szekszárdon

Illés Tamás szekszárdi képviselő osztotta meg, hogy Zaják Rita többé nem tagja az Éljen Szekszárd frakciónak. 

"A belső ügyek feltárása nem elegáns, de nincs más lehetőségünk, hiszen cserben hagyott egy (ellenzéki) értékközösséget, amit meg kell védenünk. Talán nem látszott, de sajnos a képviselői munkánk elejétől sok jel mutatott titkos, elvtelen háttéralkukra sőt, szabotázsra. Nehéz úgy lendületesen előrehaladni, ha közben a hátunk mögé is kell néznünk" - írta a Facebook-oldalán a politikus. 

Bomba Gábor, az Éljen Szekszárd Egyesület vezetője, önkormányzati frakcióvezetője egy hosszabb posztban fejtette ki, hogy világossá vált számukra, hogy a listáról bejutott Zaják Rita nem dolgozik velük együtt a progamjuk megvalósításán. 

"Sajnos a történelem ismétli önmagát. Zaják Rita egyszer már elárulta a szekszárdiakat, amikor a mandátumát megtartva elhagyta az őt jelölő pártot, aminek listájáról bekerült. Most ugyanez történt: elárulta azokat a szekszárdiakat, akik hisznek az Éljen Szekszárd programjában.

Zaják Ritát döntésében az sem befolyásolta, hogy pártja, a Párbeszéd Magyarországért tudatta vele, hogy nem indulhat ellenzéki jelöltként az előválasztáson. Az a pártja felelőssége, hogy ezek után megtűri-e soraiban" - részletezte Bomba, és hozzátette, hogy bár elvesztették a többségüket a közgyűlésben, nem adják fel. 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató