2021. június 15. - Jolán, Vid
EUR : 350.14
USD : 289.11
Időjárás ikon25°12°

Cigánytelepen járt a ZDF riportere, és Jakab Péterré változott

A Deutsche Welle riportja után itt a német köztévé újabb vizsgadarabja. A ZDF múlt szerdai Magyarország-riportjából megtudhatja, miként gyártson Jobbik-kampányvideónak is gyenge tartalmat, s hogyan beszéljen magabiztosan arról, amihez nem ért. Körömi nyomornegyed, Orbán oligarchái és Iványi Gábor világmegfejtése – olvasható a Mandiner cikkében.

„A demokrácia és a jogállam Magyarországon is veszélyben van” – köt át cizellált, a nyugati sajtóból jól ismert értékítélet-mentes, közszolgálati stílusban Antje Pieper, a német köztévé kettes számú adója, a ZDF Auslandsjournal (Külföldi magazin) című műsorának moderátora Navalnij börtönéről a körömi cigánytelepre, riportfilmjükre, amely a magyarországi mélyszegénységről szól.

Pieper az elején a biztonság kedvéért kommentálja is a friss híreket, és miután „kereszténydemokrata frakciónak” nevezi az Európai Néppártot, megjegyzi, hogy a Fidesz „még azelőtt lelép, hogy kidobnák”. Ezután a xenofóbia legkisebb árnyától is mentesen odaveti, hogy „sok magyar és maga Orbán is profitált az EU-s támogatásokból”, majd a súgógépről felmondja a kötelezőt: „A demokratikus értékeket semmibe veszik, az igazságszolgáltatást és a médiát elnyomják, a korrupció és a belterjesség pedig megakadályozza, hogy a pénz minden magyarhoz elérjen.” Csapó.

A ZDF teljes riportja ide kattintva tekinthető meg.

 

A körömi nyomornegyed a ZDF műsorán
Fotó: ZDF (Képernyőkép)

Német drón, borsodi szegények

A kiegyensúlyozottnak szánt felhang után kezdetét veszi maga a riport, amely szívszorító drónfelvételekhez társít cáfolhatatlan igazságokat. „A nyomor Magyarországon a puszta szélén hever” – narrálja a narratívát a narrátor, a zenetudomány-amerikanisztika szakos bölcsészdiplomával rendelkező, így kelet-európai tudósítónak nyilván kiemelten alkalmas Wolf-Christian Ulrich, miközben a nagykép borús időben, szitáló hóban, szürkületben rögzített drónfelvételeket mutat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Köröm háromutcányi cigánytelepéről. Szigorúan csak a három legkeletibb, lepukkant dűlőútról, a Dankó Pista, az Ady Endre és a Széchenyi utcákról, az ezernégyszáz lelkes Köröm teljesen civilizált, a József Attila utcától nyugatra eső része nem látszik.

Az ipari disztópiák képi és zenei világából egy szürke Opel Zafirához pottyanunk le, ahol Kiss Anikó, egy karitatív szervezet segítője visz gyógyszert és élelmiszert a Horváth családnak. Málló vakolatdarabkák és porladó ajtókeretek között megtudjuk a családanyától, Gabriellától, hogy tizenkilencen élnek négy szobában, „mindenből hiány van, és mindenki csak egy euró szociális segélyt kap naponta” – bár „Tanganyika bizonyos részein kevesebb, mint napi húsz centből tengődnek az emberek” stílusú, tökéletesen homályos megfogalmazásból nem derül ki, mégis miféle szociális segélyt osztanak Magyarországon, amiből gyerek és aggastyán egyaránt napi egy eurót kap.

„Mi van a hűtőtökben? Semmi, Anikó, üres” – hívja fel a figyelmet a kenyérgondra a teljesen spontán párbeszéd, majd a mocskos, le se sepert gáztűzhelyen álló, lepattogzott, undorító zománcedényre zoomolva megtudjuk, „az egész család ebből az edényből táplálkozik”. Továbbá hogy nincs fa, így szivacsokkal és cipőkkel fűtenek azok, akik eddig nem fagytak meg a hidegben.

Egy kenyér, egy alma, egy narrátor

De valójában kit érdekel a körömi szegények sorsa, ha Orbánról is lehet beszélni – pár snitt után már robogunk is egy miniszterelnöki évértékelőre, miután értesültünk róla, hogy „a körömi szegénység nem egészen illik a gazdaságilag sikeres Magyarország narratívájába, amit Orbán Viktor kormányfő szívesen közvetít”. (Hogy a minden egészséges gazdaságra jellemző GDP-növekedéssel miért összeférhetetlenek a szintén minden országban megtalálható nyomortelepek, az nem kerül részletezésre.)

Átlagos magyar autók, egy szemre rozsdamentes fehér egyes Focus és egy kis Chevy Aveo között vadonatúj ruhákban kígyózó embercsoportokat láthatunk, miközben Ulrich tudtunkra adja: „Magyarországon délben ezrek állnak sort egy darabka kenyérért és egy almáért. Orbán ebédjének hívják ezt”. Hogy az ingyenes iskolai étkeztetésre vagy az önkormányzat közkonyhájára gondolnak-e, az nem derül ki. „Őket a turizmus érdekli, abba teszik a pénzt, a mélyszegénységet nem akarják látni” – panaszolja Kiss Anikó segítő hangja fölé keverve a narrátor németül, Kiss Anikó pedig valami nyomokban hasonlót mond magyarul, de azt nem hallani.

„És tényleg: a szép Budapesztet sok pénzből még szebbé tették. A szegényeknek ebből semmijük nincs – ezen csak Orbán Viktor barátai kerestek, építési vállalkozók és oligarchák” – áll elő a farbával és egy nagyon markáns sz-szel Budapest közepén Ulrich, akinek épp csak egy zsák krumpli hiányzik a kezéből ahhoz, hogy Jakab Péter legyen. De szerencsére ő független újságíró, nem elfogult politikus.

Fodor Gábor, a szerény magánember

Impozáns várbeli snittek után „Orbán Viktor egy útitársát”, bizonyos Fodor Gábort ismerjük meg, szerény magánemberként, pártelnöki, miniszteri múltjára nem derül fény. Az angol nyelvű kérdésekre válaszul a művelt értelmiségi Fodor magyarul panaszkodik az urambátyám rendszerről, szerinte ez Orbán legnagyobb bűne. Németre valami hasonlót fordítottak le, majd Fodort mondat közben lekeverik.

Régi kép Fodorral, Deutsch Tamással, Orbánnal. Nagy Imre újratemetése, hosszú hajú, fiatal demokrata Orbán Viktor, dörgedelmes beszéd. „Orbán meri egyedül kimondani, amit Magyarországon mindenki gondol. A beszéd után országszerte mindenki ismeri” – méltat egy rég megromlott demokratát a narrátor. A Nemzeti összetartozás emlékművének felavatásán készült snittek következnek, Ulrich szlovák, román településekről beszél, amelyek bő száz éve még egy bizonyos „Nagy-Magyar Birodalom” részét képezték.

Antje Pieper, a ZDF tudósítója
Fotó: ZDF (képernyőkép)

Földrajzi természetű anomáliából akad még néhány, a „még Orbán frissen felújított hivatala előtt is nagy-magyar hercegségek zászlai lobognak” című, kissé panelpopulista szöveg alatt például a budai Vár és a Sándor-palota közötti területet mutatja a kamera. Sebaj, már robogunk is tovább egy fontos kérdéssel. „Ez olyan, mintha a német kancellári hivatal előtt a sziléziai vagy a porosz zászló lobogna. Miért csinálja ezt? Szavazatokat nyer vele?” – érdeklődik a riporter. Fodor azt válaszolja, a nemzeti összetartozás Magyarországon sokaknak fontos.

Iványi Gábor is szót kap

Ismét egy mesteri átkötés: fontos a nemzeti összetartozás, bizony, „mindenképpen fontosabb, mint a társadalmi helyzet. Orbán szívesebben láttatja magát egy elnyomott nemzet megmentőjeként, akit elnyomtak a Habsburgok, a szovjetek, most meg Brüsszel” – fejti meg hazánkat a zenetudós-amerikanista.

A társadalmi helyzettől nincs nyugtunk, egy hajléktalanszállóhoz megyünk, ahol kígyók kígyóznak, „mert Magyarországon törvényileg tilos az utcán élni”. Iványi Gábor, „Orbán korábbi lelkésze, aki ma legnagyobb kritikusai közé tartozik”, vár minket jóságos mosollyal, bölcs megfontoltságot áraszt. „Magyarországon két csoport létezik. Az emberek hatvan százaléka képes magának elfogadható életszínvonalat teremteni. Hogy a többi negyven százalékkal mi van, azt magának nem kell mondanom” – narrálja Ulrich Iványi magyar hangja fölé, de szemével mintha nem keresné a négymillió nyomorgó magyart. Bizonyára nem Budapesten vannak.

Azt a kérdést azonban felteszi, hogy ha Magyarország GDP-arányosan a legtöbb EU-s támogatást kapja, akkor miért nem landol ebből semmi a legszegényebbeknél? (Hogy a térkőre, szökőkútra, játszótérre és vasúti kocsira kiírható EU-s pénzeket hiányolja-e a hajléktalan-ellátásból, vagy a földalapú támogatást, azt nem részletezi.) Iványinak erre is van mélyenszántó válasza: „Orbán Putyin leghűségesebb diákja. Politikát saját magának csinál. Ahonnan nem tud pénzt lecsapolni, az nem érdekli” – világosítja fel a német publikumot a lelkész, akiről sajnos nem tudja meg a német publikum, hogy Fodorhoz hasonlóan ő is SZDSZ-es honatya volt, lelkésznek pedig főleg azért nevezheti magát, mert a saját maga által alapított és vezetett lelkészképző főiskola diplomát állított ki neki.

Búcsú a háromutcányi disztópiától

„A gazdasági helyzet számos magyar számára enyhén javult az elmúlt években, különösen a városokban” – fogalmaz Ulrich, talán kissé túlzottan is megengedően. „De a Körömhöz hasonló helyeken Orbán mantrája, miszerint megint vagyunk valakik, nem igazán ér sokat” – korrigál tüstént a narrátor.

Visszarobogunk Körömre Kiss Anikóhoz, aki lelkünkre köti, hogy „a kormány végre foglalkozzon a szegényekkel, nem pedig Orbán gazdag barátaival” – vagy valami hasonlót, de a fordítás után ennyi maradt. A körömi Horváth Gabrielláról pedig megtudjuk, csak azért imádkozik, hogy az unokái már jobb körülmények között nőhessenek fel.

„Köröm legszegényebbjei. Ők a tabu Orbán szép Magyarországán” – tudjuk meg a végén Ulrichtól, míg drónháton kizoomolunk a háromutcányi disztópiából.

***

Producer: honfitársunk, Sinkovicz István. Operatőrök: honfitársaink, Ádám Martin és Kürtös László. Készítette: Zweites Deutsches Fernsehen, Mainz, Németország, 2021. Színes, szélesvásznú, közszolgálati. Nem tévesztendő össze a magyar királyi tévével.

Ha pedig még ezek után is kíváncsi a német sajtóra jellemző objektivitásra, nézzen utána a Deutsche Welle minapi, nagy port kavaró alkotásának – olvasható a Mandiner cikkében.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató