2021. július 27. - Liliána, Olga
EUR : 361.48
USD : 306.75
Időjárás ikon34°22°

Ez még hiányzott: Varga-Damm Andrea pártot alapít és miniszterelnök-jelöltjük is lesz

Hamarosan új párttal jelentkezik be Varga-Damm Andrea. A független képviselő arról számolt be a híroldalaknak, hogy már hét hónapja bejegyezték a pártját, csak még azért nem jelentették be nyilvánosan, mert szerinte „egy járvány kellős közepén nem illendő az embereket pártalapítással és bemutatkozással terhelni”.

A nevét nem árulta el, azt viszont hozzátette, hogy háttérben már kész forgatókönyv van az indulásra. „Csak annyi a feladatunk, hogy egy erős üzenettel és programmal szépen kijöjjünk, és megmutassuk az embereknek, hogy kell kormányozni. Nekem elég komoly politikai víziom van arról, hogy mit szeretnék csinálni” – fogalmazott Varga-Damm, aki tavaly májusban hagyta ott a Jobbikot.

Új pártjával saját listát állítana jövőre, és annyi körzetben indulnak, amennyiben csak tudnak. Még nincs meg, hogy ki lesz a miniszterelnök-jelöltjük, Varga-Dammnak két kiszemeltje is van erre a posztra.

Az egyik Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője, a másik Szalma Botond, a Mahart egykori vezetője, a KDNP volt budapesti elnöke.

„Ha ők lesznek a miniszterelnök-jelöltek, egy percet nem gondolkodom azon, hogy nekem annak kéne lennem, értük fogok kampányolni” – mondta Varga-Damm.

Hiába támogatná az LMP volt társelnökét, nem szeretne részt venni az ellenzéki előválasztásban, mert azt a kezdetektől fogva szemfényvesztésnek tartja. Szerinte nincs meg itthon az előválasztás hagyománya, jogi kerete, és a garanciája a tisztaságra.Az előválasztás valódi célja – magyarázta Varga-Damm – hogy „a baloldali kör le tudja uralni a választás eredményét” és „a jobboldali, nemzeti alapokon politizáló képviselők ki legyenek takarítva az első vonalból”.

Az előválasztással szerinte kiszolgáltatottá válnak a komoly politikusok, és olyan jobbikos képviselők szorulnak ki, akiknek a Parlamentben lenne a helye. Példaként Ander Balázst, Steinmetz Ádámot és Csányi Tamást említette. Varga-Damm most is azt állítja, hogy nincs szükség előválasztásra ahhoz, hogy meg lehessen határozni, melyik körzetben kinek van a legnagyobb esélye nyerni.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató