Alaposan átalakíthatják az erőviszonyokat a jobboldali pártok az Európai Parlamentben, miután a Fidesz-delegáció kilépett az Európai Néppárt (EPP) frakciójából.

Az Euractiv úgy tudja, az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) ajtaja nyitva áll a Fidesz előtt, és tárgyalásban vannak Janez Jansa szlovén miniszterelnök (képünkön) pártjával, a Szlovén Demokrata Párttal (SDS) is. A szlovén kormánypárt közel állt a Fideszhez a Néppártban, a Jansa-kormány pedig szintén a balliberális támadások kereszttüzébe került.
A portál forrásai szerint Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter pártja, a Liga is tárgyal az ECR-rel. A bevándorlásellenes párt jelenleg az Identitás és Demokrácia frakció tagja, mások mellett a francia Nemzeti Tömörülés társaságában. A Liga is kormánypárt egyébként, három minisztere és kilenc államtitkára van a Draghi-kormányban.
Korábban felröppent a hír, hogy a Liga közeledne az EPP-hez, de Salvini ezt cáfolta.
Forrás: Magyar Hírlap
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
