2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

A Klubrádió azt állítja, hogy a Vadhajtások megfigyeli a politikusokat és a baloldali oligarchákat

Érdekes körülmények között derült ki, hogy Bige László milliárdos –aki most házi őrizetben van- egy kutatást finanszíroz, amely a társadalom helyzetével foglalkozik, és ezen belül az ellenzék megítélésével,- fröcsögi a Klubrádió.

De az igazi agyhalál, most következik:

A felmérést a Závecz Research végezte, de a Republikon Alapítvány is részt vett az eredmények kiértékelésében, amelynek kuratóriumi elnöke, Horn Gábor a milliárdosnál járt nemrég. Miután kisebb balesetet szenvedett Bige házánál ragadt egy időre, s amíg a papírokat intézték, már le is fotózták és megszellőztették mindezt a sajtóban. Hasonló eset történt Jakab Péterrel, illetve a sofőrjével, így felmerülhetett, hogy talán megfigyelik őket, másképp hogy teremne ott azonnal egy fotós. Horn Gábor nem gondolja, hogy megfigyelnék, hiszen nem aktív szereplője már a közéletnek, ahogy mondta, nem olyan fontos ember,- rettegte a Klubrádió, ami elvileg elhallgatott.

 

Kedves Klubrádió,

Egy hónapja hoztuk nyilvánosságra a fényképeket, és innen vette át több kormányközeli médium. Ez eddig rendben is van. Az, hogy nektek kommunista tetveknek ez akkor nem volt hírérték, csupán azt bizonyítja, hogy a nagy függetlenségetek össze is dőlt és a porba hullot. Továbbá, visszautasítjuk azt, hogy mi bárkit is megfigyelnénk, ne rettegjetek már annyira. Szánalmas próbálkozásotok azért vicces is, hiszen pontosan ti liberál-komcsik figyelitek a nemzeti oldalt, de hiába hoznánk ezer példát is erre, benneteket ilyen apróságok nem érdekelnek. 

 

További jó rettegést kívánunk.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató