2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

A rendőrség állítja, Dúró hazudik, nem volt gumibotozás, Mi Hazánk állítja, a rendőrség hazudik

Közlemény-háború alakult ki a zsaruk és a Mi Hazánk között.

 

Ahogyan arról a Vadhajtások.hu is beszámolt, Dúró Dóra azt állította, hogy gumibotozás történt. Erre a rendőrség kiadott már egy közleményt, hogy az akit állítólag gumibotozás ért, saját maga cáfolta, hogy nem történt ilyen, egy telefonos megkeresés után. Most a Mi Hazánk kiadta legfrissebb közleményét amit megküldtek szerkesztőségünknek is, így változtatások nélkül közöljük azt.

 

Előbb betesszük a rendőrségi közleményt, alatta pedig a Mi Hazánk közleménye olvasható:

 

A rendőrség szerint nem történt inzultus

Egy országgyűlési képviselő 2021. március 15-én délelőtt közösségi oldalán számolt be arról, hogy pártja VI. kerületi elnökét Budapesten, a Vigadó téren rendőrök igazoltatták, majd állítólag gumibottal gyomorszájon ütötték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság leszögezi, hogy az azonnali hatállyal elrendelt vizsgálat során beszerzett adatok a bejegyzésben szereplő bántalmazást nem igazolják – az állítást sem a helyszín közelében működő térfigyelő kamerák felvételei, sem a környéken szolgálatot teljesítő rendőrök elmondása nem támasztották alá.  

A Facebook-bejegyzésben nevesített politikussal a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársainak többszöri próbálkozásra sikerült felvenni a kapcsolatot. A férfi telefonon történő meghallgatása során igazoltatása körülményeit zavarosan adta elő; még azt sem tudta megmondani, hogy milyen típusú autóval parkolt le a Vigadó téren. A meghallgatás végén kijelentette, hogy sérelmére bűncselekményt nem követtek el, hamisan vádolni pedig senkit nem akar.  

 

Mi Hazánk közleménye: 

 

KÖZLEMÉNY


A rendőrség igenis bántalmazott

A rendőrség közleményével szemben igenis gumibottal váratlanul gyomorszájon ütötték a Vigadó téren Tanberger Tibort, a Mi Hazánk VI. kerületi elnökét ma reggel, amikor igazoltatása során a kocsijában mi hazánkos szórólapokat találtak. A rendőrök cinikusan azt mondták neki, nyugodtan tegyen feljelentést, ezután pedig szabadon engedték, tehát még csak elő sem állították, nincs apropójuk semmilyen eljárásra.

Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke később egy rendőr ezredesnél panaszt tett a bántalmazás miatt, telefonos kapcsolatban volt Tanberger Tiborral (ahogy a reggeli igazoltatás előtt és után is), aki a gépkocsija rendszámát is bediktálta így közvetve a főtisztnek, tehát abszurd az a rendőrségi állítás, hogy még azt sem tudta megmondani, hogy milyen típusú autóval parkolt le a Vigadó téren. A hatalmas rendőri készültség bizonyára a szokásos kamerafelvételeket is biztosítja, bár mivel a bántalmazott politikus egyedül volt, a vallomásán kívül igazolni nem tudjuk az esetet, és a rendőrség utólagos kérdései, hogy miért ment oda jóval hamarabb, gépkocsijában mi hazánkos kellékekkel, szervező volt-e, azt vetítik előre, hogy még őt akarják megbüntetni, meghátrálásra bírni. Bár Tanberger Tibor mindezek után feljelentést nem kívánt tenni, a panaszt megtette a Mi Hazánk alelnöke, s az eset korrekt kivizsgálásában bízik a bántalmazott politikus is, akinek közleménye alább olvasható.

Mi Hazánk Mozgalom


KÖZLEMÉNY

Ma reggel a Vigadó téren velem szemben történt rendőri intézkedés kapcsán rendőrségi közlemény jelent meg, melyben mint szavahihetetlen, de legalább is mint zavart elméjű állampolgárként próbálnak beállítani, azt sugallva, hogy ott "semmi rendkívüli nem történt", megkísérelve, hogy lejárassanak ezzel engem, illetve általam a Mi Hazánk Mozgalmat. Mivel pártom minden törvénysértéssel kapcsolatban nem csak saját tagjait, de minden magyar állampolgárt kész megvédeni, akár a rendőri túlkapásokkal szemben is, ezért nem kérdés, hogy a párt a tiltakozásának hangot is adott, és Novák Előd hivatalosan is panaszt tett, amit köszönök. Azonban ügyvédem tanácsára elálltam a hivatalos panasztételtől, hiszen egy bizonyítási hiányt könnyen átfordíthatnak hivatalos személyt érintő hamis vádi eljárásba, a Mi Hazánk Mozgalom lejáratásába. Ezért döntöttem tehát a bántalmazás miatti feljelentés mellőzése mellett, és nem azért, mert "ma reggel nem történt semmi a Vigadó téren".

Tanberger Tibor, a Mi Hazánk terézvárosi elnöke

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató