Gődény sétált a fővárosban.

A jogszabályokat látványosan áthágva tüntetést szervezett a vírustagadó álorvos
Gődény György, a magát orvosnak hazudó vírustagadó hétfő délelőtt 11 órára a közösségi médiában hirdetett megmozdulást a Kossuth térre.
MEGJELENT A TÉREN NAGYJÁBÓL 100-200 VÍRUSTAGADÓ, AKIKNEK TÖBBSÉGE NEM VISELT MASZKOT, A TÁRSADALMI TÁVOLSÁGTARTÁSI SZABÁLYOKAT SEM TARTOTTÁK BE.
A rendőrök igazoltatták őket, köztük Gődényt is, majd távozásra szólították fel a jelenlévőket. Ezt követően a vírustagadók az álorvos hívására a Szabadság térre mentek, onnan pedig átvonultak a Nemzeti Múzeumhoz, 12 óra környékén bementek a múzeum kertjébe.
RÖGTÖN EZUTÁN ISMÉT IGAZOLTATTÁK ÉS TÁVOZÁSRA AKARTÁK RÁBÍRNI A VÍRUSTAGADÓKAT A RENDŐRÖK.
Gődény először vitázott velük, de később kimentek a múzeumkertből, az Astoria felé véve az irányt, ahol szintén rendőrök várták őket.
A megmozdulás több helyszínén rögtönzött, összefüggéstelen beszédek is elhangzottak, főleg az álorvos részéről, amelynek lényege az volt, hogy töröljék el a járványügyi korlátozásokat.
GŐDÉNY AZZAL PERSZE MIT SEM TÖRŐDIK, HOGY EMBEREK SZÁZAINAK AZ UTCÁRA HÍVÁSÁVAL KÖZVETLENÜL KOCKÁRA TESZI AZ ÉLETÜKET.
Az álorvos vírustagadó rendezvénye 13 órára ért véget.
Forrás: Origo nyomán
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
