2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Bocsánatot kér torzító budavári riportjáért a Deutsche Welle

A budai Vár felújítását a zsidóüldözéssel összekapcsoló riportja után bocsánatot kért a német állami médium. Közölték: nem állt szándékukban a történelmi összefüggések félreérthető bemutatása.
 
 

Deutsche Wellének a budai Vár felújításáról is a zsidóüldözés jut az eszébe – írtuk minapi cikkünkben, amiben a magyar sajtóban először mutattuk be a német állami médiumnak a magyar történelmet és közéletet súlyosan torzító riportját.

Az anyagban olyanok hangoztak el, hogy a kormány „kisajátítja a város tulajdonában lévő ingatlanokat”, ami kapcsán V. Naszályi Márta, az I. kerület ellenzéki polgármestere a DW-nek elmondta: őt nagyon elkeserítik az építkezések. Azt is sugallják, hogy a zsidóknak ma is félniük kell Magyarországon, arról viszont nem esik szó a német állami médium anyagában, hogy a budavári romok nagyrészt a 2. világháborús náci megszállók utóvédharcainak köszönhetők.

A DW riportja nagy felháborodást váltott ki Magyarországon – és ennek következményei lettek.

Elnézést kért a budai Vár felújításával kapcsolatos lejárató propagandafilmjéért a Deutsche Welle

– tájékoztatta a Magyar Nemzetet a Budavári Lakosok Szövetsége.

Válaszul a I. kerületi lakosok érdekeit képviselő egyesület felszólító levelére – amelyben a szervezet a budai Vár felújításával kapcsolatos kisfilm korrigálását kéri – Christoph Jumpelt, a német közszolgálati televízió vállalati szóvivője közölte: nem állt szándékukban a történelmi összefüggések félreérthető bemutatása.

A szóvivő emellett megjegyezte, hogy időközben a riportfilmet egy szerkesztőségi megjegyzéssel látták el, amelyben igyekeznek világossá tenni, hogy a náci Németország felelős a zsidók százezreinek kényszerített elszállításáért és meggyilkolásáért, így elnézést kérnek, ha a jelentés más benyomást keltett és egyoldalúnak tűnt.

A Deutsche Welle válaszát értékelve a Budavári Lakosok Szövetsége kijelentette: az egyetlen elfogadható megoldás a videó törlése lehet, ugyanis szerintük a történelem meghamisítására és hazugságok közlésére nincs mentség. Az egyesület reményét fejezte ki, hogy a német állami televízió bocsánatkérő levele, valamint a szerkesztői megjegyzés eljut a riportalanyokhoz is, akik ezáltal kiegészíthetik a történelmi ismereteiket.

A Budavári Lakosok Szövetsége a minap levélben szólította fel a Deutsche Welle szerkesztőségét, hogy módosítsa a budai Vár felújításával kapcsolatos riportját, és az egyoldalú megítélés helyett az igazságnak megfelelően járjon el. Az egylet felháborítónak tartotta, hogy a riport olyan látszatot kelt, mintha a magyar kormány a budai Vár helyreállításával a náci Németország általi megszállás korát és az akkori viszonyokat akarná restaurálni Magyarországon. Véleményük szerint súlyos hiba a királyi vár felújítását összemosni a világháborús történésekkel, és megbotránkoztató, hogy éppen egy olyan ország közszolgálati médiája tesz közzé a Vár rekonstrukciós munkálatait hamis színben feltüntető riportot, amely a II. világháború kirobbanásáért és a rombolásokért nagyrészt felelős. A szervezet továbbá leszögezte: minden alapot nélkülöz az a megállapítás is, hogy zsidóüldözés van Magyarországon, végül pedig azt a közlést is cáfolták, hogy a budai várkerület a felújítások miatt élhetetlenné vált.

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató