A Balassagyarmati Járásbíróság jogerősen egy év tíz hónap, két és fél évre felfüggesztett börtönre ítélt egy 43 éves anyát, aki rátámadt egy általános iskola női iskolaőrére - tájékoztatta a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője kedden az MTI-t.
A fotó illusztráció
Bóna Gyula közölte: a vádlott tavaly október 22-én elment a lányáért az iskolába, ahol kiderült, hogy a gyerek napközben elesett, a térdén és a fején könnyebben megsérült. Emiatt beszélni akart az igazgatóval és a tanárokkal is, mivel azonban szülők az iskola épületébe nem léphettek be, az egyenruhás iskolaőr arra kérte, hogy távozzon.
Az anya többszöri felszólításra sem hagyta el az épületet, ehelyett a tanulók és az iskola dolgozói előtt útszéli hangnemben szidalmazni kezdte az iskolaőrt, majd a falnak lökte őt.
A járási ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és becsületsértés vétségével vádolta meg az anyát, akit a bíróság mindkét vádpontban bűnösnek mondott ki - derül ki a közleményből.
Forrás: MTI
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
