2021. június 24. - Iván
EUR : 349.28
USD : 292.7
Időjárás ikon36°23°

Biden „túl elfoglalt”, hogy a Putyin által kért nyílt vitában részt vegyen

Mindezt azután, hogy gyilkosnak nevezte az orosz elnököt, de szemtől szemben nem áll ki vele.

Vlagyimir Putyin egy előre meg nem írt, nyílt vitát kért Joe Bidentől, hogy megvédhesse magát, miután utóbbi az ABC News műsorában kijelentette, hogy Putyin „egy gyilkos” – írta a Russia Today.

A műsorban Biden emlékeztette Putyint, hogy komoly következményei lesznek, ha bizonyítékot találnak arra, hogy beleszólt az amerikai választásba.

Putyin válaszul jó egészséget kívánt neki, majd hozzátette, hogy reméli, Biden felhagy azzal, hogy a saját hibáit másokra vetíti ki.

Emellett felszólította az amerikai elnököt, hogy egy élő vitában beszéljék meg nézeteltéréseiket, „halogatás nélkül, közvetlenül egymással szemben”, ahelyett hogy oda-vissza passzolgatják a labdát.

A Fehér Ház szóvivője,

Jen Psaki kizártnak tartja, hogy nyílt vitát tartsanak, szerinte ugyanis a két elnök nézőpontja különbözik
mind az országaikról, mind a világ ügyeit illetően.

(Mert ha két ember nem ért egyet, akkor, ugye, nem is érdemes vitázniuk...)

Hozzátette,

Biden véletlenül kezdeményezett „szópárbajt” azzal, hogy gyilkosnak nevezte Putyint,

és kijelentette, hogy szerinte Bidennek egyáltalán nem kellene „visszafognia magát”.

„Biztosak vagyunk abban, hogy továbbra is kereshetjük a közös érdekeket, közös nemzeti érdekeket, de Biden nem fogja viszafogni magát, ha aggasztónak talál valamit” 

– jelentette ki Psaki.

A napokban Biden sajtótájékoztatót tartott a koronavírussal kapcsolatosan, ahol nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy beleegyezne-e egy nyílt vitába Putyinnal.

Inkább fogta magát, és levonult a pódiumról.
 
Az agyhalott Biden már azt ejtette ki, hogy Harris elnök és én...
 

 

Az orosz–amerikai kapcsolatok lényeges romlásához többek között az is vezetett, hogy az amerikai demokraták megvádolták az oroszokat, hogy befolyásolták az amerikai elnökválasztást, amikor Trump nyert. Ezt az oroszok ismételten tagadták, és később a Trump ellen idított bírósági ügyek is az ellenkezőjét igazolták.

Ennek ellenére Biden továbbra is próbálja bizonyítani, hogy Moszkva befolyása választási csalást eredményezett, és anélkül Trump nem nyert volna. Most azt állítja, van bizonyítéka is, azonban az ezt „alátámasztó” jelentésben kevés bizonyítéknak nevezhető adat található.

Forrás: 888.hu nyomán

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató