2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Beteg világ: Lányként utalt transz fiára a kanadai férfi, elzárást kapott

A bíró azt is kimondta, hogy a szülőknek „kötelessége megerősíteni a kiskorú gyermekük nemi identitását,” mert ha ezt nem teszik meg az „családon belüli erőszaknak” minősül.
 
 

Robert Hoogland elvált, kanadai férfi március elején kapott elzárást, mert a bíróság felszólítása ellenére a lányának nevezte biológiailag nőnemű kiskorú gyermekét – számol be az esetről a Post Millenial. Mint írják: a férfi ezzel megsértette a bíróságot, ezért kezdeményezték a letartóztatását.

A volt feleség engedélyezné a lányuk „nemváltását”,  a kanadai törvények értelmében pedig egy szülő beleegyezése is elegendő a beavatkozás megkezdéséhez. A férj szerint azonban a lánynak összetett problémái vannak, amit nem old meg a visszafordíthatatlan következményekkel járó hormonterápia.

Iskola versus szülők

A férfi szerint lánya azután kezdett transz identitást felvenni, hogy az iskola propagandavideókat mutatott neki a nemváltásról és gender-pszichológushoz küldték. Az iskola ezt azután tette, hogy a gyermek fiúkkal barátkozott, és rövidre vágatta a haját. Az apa elmondta, hogy a gyermeke korábban hajlamos volt szélsőséges érzelmi hullámzásra, szinte betegesen szerelmes volt két férfi tanárában, és öngyilkossági gondolatokkal küzdött.

A Columbia államban található általános iskola fiúként kezdte kezelni a gyermeket, új nevet adtak neki, sőt még az évkönyvben is hímneműként utaltak rá, azonban ezt nem közölték a szülőkkel. Az iskolának külön gender-pszichológusa van, akihez Hoogland is elment a gyermekkel. A pszichológus azt tanácsolta, hogy a pubertáskorban levő lánynak írjanak elő tesztoszteron kezelést. Az anya és a lány is aláírták, hogy elfogadják, hogy a terápia kísérleti, az apa viszont tiltakozott, és inkább más megoldást szeretett volna találni a problémára.

Apa hallgasson

A férfi bíróságra vitte az ügyet, ahol a bíró kimondta, hogy az apának nincs beleszólása az ügybe, és a tizennégy éves gyermek megkaphatja a tesztoszteron kezelést. A bíró azt is kimondta, hogy a szülőknek „kötelessége megerősíteni a kiskorú gyermekük nemi identitását,” mert ha ezt nem teszik meg az „családon belüli erőszaknak” minősül.

Szülőként végig kell néznem, hogy egy teljesen egészséges gyereket elpusztítanak, és a bíró szerint nem tehetek mást, minthogy ezt a pálya széléről végig nézem. Vagy elfogadom, vagy mehetek a börtönbe”

– mondta Hoogland.

A hírhedt Bill C-16

A bíróság azt a rendeletet hozta a férfi ellen, hogy ha nőneműként utal a lányára, akkor börtönbüntetést fog kapni. Ez azért lehetséges mert a kanadai Bill C 16 gyűlöletbeszédnek nyilvánította azt, ha valaki egy egyénre nem az ő választott neme szerint utal. Ez volt az a törvény, amely ellen Jordan B. Peterson  a 12 szabály az élethez című könyv ismert szerzője is kampányolt. 

A Post Millenial emlékeztet: a nemi zavarral küszködő gyerekek hormonkezeléséről 2020 végén jött ki az első hivatalos kanadai tanulmány, amely a Tavistock nevű gender-klinikának az adatait elemezte. A tanulmány hatalmas botrányt robbantott ki, ugyanis kiderült, hogy 2011 és 2020 között drasztikusan megnövekedett azoknak a lányoknak a száma, akiknek hormonkezelést írtak elő. Az adatok szerint a pubertást blokkoló kezelés nem segítette a betegek mentális egészségét, sőt a legtöbb beteg a hormonkezelés után depressziósabb lett mint előtte.Azonban a tanulmány ellenére továbbra is gyerekek tömegeit küldik nemváltó terápiákra.

Robert Hoogland az év elején egy meghallgatás során a lányának nevezte a gyermekét, mire március negyedikén elfogató parancsot adtak ki ellene és börtönbe vitték. A férfi a kiengedése után úgy döntött; folytatja a bírósági harcot, de attól tart, hogy a gyermeke kezelése már annyira előrehaladott, hogy kedvező döntés után se lehetne visszafordítani.

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató