2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Nincs megállapodás a BKV-nál, sztrájk jöhet

A szakszervezet szerint elfogadhatatlan, hogy a főváros finanszírozásával kapcsolatos vita levét a BKV dolgozói igyák meg.

Továbbra sem sikerült megállapodnia a BKV vezetésének a szakszervezetekkel. A dolgozói képviselet 6 százalékos bérfejlesztést és 10 százalékos cafeteriaemelést kérnek, és azzal fenyegetnek, ha ezt nem kapják meg, készek beszüntetni a munkát - számol be az ATV Híradó.

A csatorna emlékeztet: a BKV vezérigazgatója februárban azt közölte, nem lát lehetőséget fizetésemelésre 2021-ben. Ezt a szakszervezetek elutasították. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke, Naszályi Gábor arról beszélt az ATV-nek, hogy a BKV dolgozóinak járványhelyzetben is el kell látniuk a munkájukat, azt pedig elfogadhatatlannak tartja, hogy a fejük fölött zajló politikai csatározás levét ők igyák meg.

A BKV közleményt adott ki. Eszerint a BKV Zrt. vezetése ígéretet tett arra, hogy – karöltve a Tulajdonossal – folyamatosan keresni fogja a szükséges források bevonásának lehetőségét. Ugyanakkor hozzáteszik: a mostani, rendkívüli időszakban szükségük van az érdekképviseletek megértő és türelmes támogatására.

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!