A kereszténység világa most olyan, mint a köves Arábia, - a folyók helyén kiszáradt folyammedrek, a termékeny búzaföldek helyén kopárság, a hajdan vízfolyásoktól, pisztrángos patakoktól öntözött völgyekben árnyékot már csak az égbemeredő kopár sziklák vetnek, s ahol kertek pompáztak s a szellők a virágillat olajától voltak átitatva, ott most a sivatag ijeszt. De a sivatag is the Garden of Allah lehet!, - s a beduinok imája az Isten nagyságát látja, s hirdeti és ridegségében az áhítat az örök Fölséget imádhatja. A mi európai sivatagunk rettenetes, - szellem, lélek, áhítat nincs benne, s hiénák tanyája! „zért, gondolom, hogy elvonult az Isten, s más lélek jár századok óta az európai piszkos vizek, az új kháoszok fölött! Elvonult, azért lettünk szegények és alávalók, azért nem tudunk imádkozni, ezért borult el a hit mennyországa. ...”
„Azt mondták a durva szociáldemokraták, bolsevikok, a Népszavától beteggé mételyezett, s gyűlölséggel megmérgezett utcai hordák, hogy ők csinálták a forradalmat, – nekik nem kell se nemzeti, se keresztény érzés és elv, nem kell társadalmi kooperáció. A többit majd megcsinálják. Megindult a futóbolondok missziós utaztatása.
Minden faluba szaladtak kőműves, ács és nyomdász legénykék, s szaladtak a városokba a nagy bolondok: Kunfiak, Garbaiak, és hirdették, hogy nekik Isten, lélek, kereszténység, nemzet NEM kell!
Nem kell erkölcs és hit alapján; de kell új tanítóság, új nevelés (no hiszen igaz, hogy kell, de milyen?); kell egy akaratos, szilaj, dacos ifjúság, kell egy új kultúra; s azt rögtön ott kezdték, ahol leginkább viszket náluk, - a nemi fölvilágosultságon, a svédfürdőzésen - nálunk inkább cigány-fürdőzés az ilyen.
Kell iskolás fiúk tanácsa, a gyerek bizalmik gyerekességei; csupa sült szamárság, hóbort és ugyancsak teljes hivatatlanság pedagógiára és népnevelésre.
Megindult a kapkodás, a cigánykerék-hányás, a tótágaskodás; gimnáziumokba fiatal jogászokat, firkászokat küldtek az új erkölcs tanítására; nyálas szájú, és lágy agyvelejű fickókat ültettek katedrákra, kiket így üdvözöltek a tanulók, hogy "szervusz Pista, mit akarsz itt?", s hátat fordítottak nekik.
„Még annyit a szociáldemokrata viselkedés logikájához: alaposan elhajították a kapanyelet; mert ez idő szerint ez az öntudatos, világmegváltó demokrata-falanx éppen úgy nyög a budapesti Kunok hatalma alatt, mint a nem tudom milyen őskonzervatív, táblabíró famíliák.
Nyögnek a világmegváltók, már röstellik és szöknek a miniszterurak, a hadvezérek.
Csak élvezzék egymást! Azt mondják: ők nem ezt akarták!
Elhisszük , - de megtették, s oly szamarak voltak, hogy előre nem látták, mit tesznek.
Hogy is van a parabola az egyezkedő felekről?
Kiegyeztek, - de a furfangos fél a tagbaszakadt féltől a hűsége bizonyságaként kérte, hogy a jobb karját vágja le, ha szereti, - neki elég már az egyik kar is, küzdeni úgyse fognak, nohát akkor minek?
A doktrinér frázishősök levágták Magyarország karját, a hadsereget. Egy karunk maradt: a népakarat, a szervezkedés, parlament alakítás.
De minek nektek ez is?
- Itt vagyunk mi, a szociáldemokrácia és a bolsevikok, megcsináljuk a forradalmat, a reformot, a szabadságot; - bízzál bennünk, s add ide bal karodat is, mi majd etetünk! Levágták azt is!
Itt áll hadsereg és alkotmányos képviselet nélkül az ország, bolsevik fejjel, buta fejjel, a Népszavától beteggé mételyezett, s gyűlölséggel megmérgezett utcai hordák, hogy ők megcsinálták a forradalmat, – nekik nem kell se nemzeti, se keresztény érzés és elv, nem kell társadalmi kooperáció. Fejére nőttek a szabadság, a fegyelmezetlenség, az üres tirádák és lehetetlen szisztémák hóbortosai: Kun Béla, Pogány, Weisz, Szamuelli, Böhm, Lándler...
Tán így fejvesztetten megtaláljuk az igazságot?!”
(Részletek Prohászka Ottokár püspök naplójából)
