A momentumos ügynök nem a magyar srácokért aggódik, akik a romániai börtönökben sínylődnek. Nem! Őt csak az orosz elvtársa érdekli, a felforgató Navalnij.

Ezt írta a Facebookon:
Kiállunk a büntetőtáborba zárt Navalnij mellett!
Alekszej Navalnijt, a demokratikus orosz ellenzék vezetőjét nemrég átszállították a pokrovi büntetőtáborba, ahol a politikus a következő két és fél évet fogja tölteni. Megdöbbentő, hogy ma még létezhetnek ilyen és ehhez hasonló helyek bárhol a világon.
A rabokat brutális körülmények között tartják a táborban, tilos a beszélgetés, reggeltől estig talpon kell lenniük, leülniük sem szabad, Navalnijt pedig óránként keltik az őrök éjszaka, hogy megbizonyosodjanak arról, nem szökött meg.
Az orosz ellenzék vezetőjének és társainak valójában egyetlen „bűnük” van. Változást akarnak, demokratikus átalakulást követelnek Oroszországban – a hatalom pedig fél tőlük, ezért mindent megtesz azért, hogy megtörje őket.
Navalnij börtönbüntetése elfogadhatatlan. Kiállunk a változást követelő orosz emberek mellett, követeljük Navalnij szabadon engedését. Európában nem nézhetjük tétlenül, hogy Putyin elnyomó rendszerében szisztematikusan próbálnak meg leszámolni a rezsim ellenfeleivel és a demokratikus átalakulás követelőivel.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.