2021. június 16. - Jusztin
EUR : 350.14
USD : 289.11
Időjárás ikon25°12°

Ujhülye fullba nyomja a kretént: be kell rendelni az orosz nagykövetet

Elképesztő bejegyzéssel rukkolt elő a szocialista EP-képviselő. 

„Örülök, hogy – miként az a kormány Facebook-posztjaiból megtudtam – tegnap este újabb Szputnyik-szállítmány érkezett hazánkba; arra biztatok én is mindenkit, hogy amint lehetősége nyílik rá, akkor oltassa be magát! Egy oltás, egy élet! Azt azonban nem hagyhatom szó nélkül, hogy a magyar kormány látványosan csak a keleti vakcinák megérkezéséből csinál állami propaganda-kampányt, ezzel is azt a látszatot keltve, hogy az uniós beszerzés közben akadozik. A valóság ezzel szemben az, hogy a nyilvános adatok szerint a mai határidőre (a január 22-én kötött szerződés szerint 30 napon belül, azaz a mai nappal) mintegy 1,6 millió vakcinát kellett volna leszállítania az orosz félnek, ehhez képest a kormány bevallása szerint is mindössze 675.600 érkezett, ami a vállalt mennyiség kevesebb mint fele.

Tény tehát, hogy a Szputnyik-szerződésben foglaltak nem teljesültek időben. Ez nyilvánvaló a gyártókapacitás hiányosságai miatt adódik, a fideszes kettős mérce azonban – rendkívül hazug és félrevezető módon – ezt csak az Európai Unió felé kifogásolja. Nagyon remélem, hogy a magyar kormány berendeli az orosz nagykövetet és panaszt tesz a vakcina-beszerzés összecsuklása miatt és megfelelő kompenzációt kér az elmaradásért. Feltéve, ha van ehhez joga, eszköze vagy épp bátorsága. Sőt, remélem, hogy Dömötör Csaba államtitkár hamarosan videóüzenetben kéri számon az orosz partnert, a kormányzati »Vakcinainfó« által küldött tájékoztató levelek pedig erről a fennakadásról is beszámolnak majd a regisztrált oltásra váró magyaroknak. Úgy lenne tisztességes. (Egyébként eddig a pillanatig egészen pontosan 1.614.925 uniós oltóanyagot szállítottak le hazánknak!)”

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató