2021. június 20. - Rafael
EUR : 355.38
USD : 298.31
Időjárás ikon32°19°

Megkezdték a munkát a Magyar Honvédség oltóbuszai

Megkezdték a munkát - egyelőre tesztüzemben - a Magyar Honvédség oltóbuszai - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az országos oltási munkacsoport vezetőjeként szombaton a közmédiának.

György István a Nógrád megyei Nőtincsen, a Magyar Honvédség oltóbuszánál nyilatkozva kiemelte, már az 1 millió 880 ezret is meghaladta azok száma, akik megkapták az első oltásukat, és már több mint 660 ezren vannak azok, akik a második oltáson is túl vannak. Hozzátette, bár Magyarországon van elegendő oltópont és szakember is, de Nyugat-Európából csak "csöpögtetve" érkeznek az oltóanyagok, ezért oltásból kevesebb áll rendelkezésre.

"Ezért van komoly jelentősége annak, hogy mind Oroszországból, mind Kínából sikerült oltóanyagot szerezni" - mondta, hozzátéve:

ahhoz, hogy még jobban fel tudják gyorsítani az oltást, igénybe veszik a Magyar Honvédség öt oltóbuszát is.

Kifejtette, a honvédség egy-egy oltóbuszán tízfőnyi személyzet - oltóorvossal, adminisztrátorokkal - segíti az oltakozókat; a buszok az egész országban feladatot látnak majd el, most azonban négy napig Nőtincsen és a környező településeken oltanak majd. György István azt kérte, mindenki regisztráljon az oltásra, hiszen a vakcina jelenti az egyetlen "fegyvert" a járvány ellen.

A közmédiának nyilatkozott Meglécz Katalin, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának orvos ezredese is, aki a buszokról azt közölte, hogy a felszereltségük megegyezik egy oltópontéval; a regisztráció és az oltás utáni megfigyelés sátrakban történik, míg a vakcinát a buszon kapják meg az emberek. A buszokon naponta akár 150 főt is beolthatnak, de a pontos kapacitásukat a tesztüzem végén határozzák majd meg - tette hozzá Meglécz Katalin.

Forrás: MTI

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató