2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Vádat emeltek a Munkásőrség parancsnoka ellen

Az Egri Rendőrkapitányságon indult büntetőügyben az Egri Ügyészség március 25-én vádat emelt a Hagyományőrző Munkásőr Társaság országos parancsnoka ellen. Ezt maga a "parancsnok", Juhász Norbert jelentette be a Munkásőrség közösségi oldalán.

A nyomozás önkényuralmi jelkép használata miatt indult, ahogy Juhász védekezik a begyezésében: „az egykori testület hagyományait őrző civil szervezet vezetőjeként oly galád tettre vetemedtem, hogy merészeltem használni a nemzetközi munkásmozgalom jelképét, mely szerves részét képezi az egykori Munkásőrség szimbólumrendszere mellett egyenruházatának is”.

A törvény úgy fogalmaz, hogy az önkényuralmi jelkép használata vétség elzárással büntetendő. (Az valósítja meg ezt a vétséget, aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot köznyugalom megzavarására alkalmas módon – különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő – terjeszt, nagy nyilvánosság előtt használ, vagy közszemlére tesz.) Vétség miatt 5-90 nap közötti elzárásra lehet ítélni annak elkövetőjét.

Juhász Norbert is megemlíti, hogy az Európai Unió illetékes szervei már elmarasztalták Magyarországot a vörös csillagot tiltó jogszabály miatt, és egyúttal felszólították annak a törvénynek a megsemmisítésére. A parancsnok szerint

„nemtelen módon tesznek egyenlőségjelet a német fasizmus szimbóluma és a mi ötágú csillagunk közé”.

A Hagyományőrző Munkásőr Társaság országos parancsnoksága a hírre gyorsan összeült (online) és válaszcsapásra szánták el magukat. A döntés értelmében az idén novemberben Edelényben megnyíló Munkásőrség Történeti Múzeumban persona non gratává (ahogy ők írják „persona non garata”) nyilvánítja az Ügyészég valamennyi dolgozóját, „a jelenleg aktívaktól a korábban nyugdíjazottakig bezárólag”. Ennek értelmében „az intézmény megnyitását követően az üzemeltető annak területéről látogatási kísérlet-szándék esetén azonnali hatállyal kiutasítja Magyarország Ügyészségének alkalmazottait”. Az intézkedés mindaddig érvényben marad míg „Magyarország Ügyészsége, vagy azon belül az Egri Járásbíróság egy illetékes személye hivatalosan is bocsánatot nem kér” a munkásőröktől.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató