2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Idősek otthonába került a korábbi MSZP-s külügyminiszter

A volt külügyminiszter nem válaszolt arra, hogy miért hagyta el az otthonát.  Kovács László, az MSZP egyik alapítója és volt külügyminiszter idősotthonba került – írta meg a Blikk. A bulvárlap me...
A volt külügyminiszter nem válaszolt arra, hogy miért hagyta el az otthonát.
 
 

Kovács László, az MSZP egyik alapítója és volt külügyminiszter idősotthonba került – írta meg a Blikk. A bulvárlap megkeresésére a hírt Kovács is megerősítette, de nem árulta el, hogy miért hagyta el az otthonát.

Megfelelő körülmények között él

A Blikk értesülései szerint a volt politikus egy több mint egymillió forintba kerülő apartmanban él, amelynek a további bérleti díja körülbelül 160 ezer forint. A szállás egyébként egyágyas, fürdőszobás és hozzá napi háromszori étkezés is jár. Emellett takarítanak, mosnak, vasalnak rá sőt, be is vásárolnak neki.

A fentiekhez társul még pár plusz szolgáltatás is, természetesen többletköltségért, mint például a fodrász, vagy a manikűr.

Hosszú karrier áll mögötte

Kovács Zoltán az MSZP egyik alapító tagja, illetve egykori elnöke is, aki tizennyolc éven keresztül volt országgyűlési képviselő. Politikai pályafutása során külügyminisztere volt a Horn-, Medgyessy- és Gyurcsány-kormánynak is.

Miniszteri pályafutását követően az Európai Bizottságban vállalt pozíciót, ott adó- és vámügyi biztos lett. 2010 után újra vállalt egy országgyűlési képviselői ciklust, illetve közben a szocialista párt alelnökeként is működött.

Kovács 2014-ben már nem indult többé politikai pozícióért.

Forrás: Mandiner

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!