"Amikor a világelsők között vagyunk halálozásban, amikor rengeteg idős ember nincs még beoltva, akkor ez lenne a minimum." - áll a párt közleményében.

A Demokratikus Koalíció közleményében az idős emberek kilátástalan helyzetére hívja fel a figyelmet az egyre dráguló élelmiszer- és gyógyszerárak miatt.
A párt szerint nem engedheti meg magának a magyar politikai elit, hogy éppen ebben a helyzetben nem segíti meg azokat, akik az egész életüket tisztességgel végigdolgozták. Most még inkább meg kell segíteni az időseket, hogy egyáltalán a gyógyszereiket meg tudják venni.
"Az időseknek már nem csak az oltási káosszal és a növekvő élelmiszerárakkal kell megküzdeniük, hanem a gyógyszerek, alapvető vitaminok áremelkedésével is. Ez is a járvány hozadéka, sok tisztességben megőszült nyugdíjas néz szembe azzal, hogy nem tudja megvenni magának a gyógyszereit és a vitaminokat, amelyek a járvány alatt még fontosabbakká váltak."
- áll a párt közleményében.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.