2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Volner János szerint az unió csődöt mondott a koronavírus-járvány kezelésében

Kudarcosnak, agresszívnak, kioktatónak nevezve az Európai Unió külpolitikáját csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Volner János független országgyűlési képviselő, a nevét viselő párt elnöke. Példaként a Brexitet említette, mondván, az unió vezetői rendszeresen próbálták a briteket “vélt kulturális felsőbbrendűséggel kioktatni”, letámadni, rájuk kényszeríteni a liberális berendezkedést, aminek az lett az eredménye, hogy a szigetország kilépésével egyszerre veszített el egy nagy befizetőt és egy atomhatalmat a közösség.

Volner János hozzátette, Oroszországgal szemben is agresszív és kioktató az unió fellépése, mivel szerinte stratégiai partnerséget kellett volna építeni Moszkvával, nem – az amerikai kívánságoknak megfelelően -elidegeníteni az országot. A pártelnök szerint Brüsszelnek semmi oka mindenkit folyamatosan kioktatni, sokszor olyan kérdésekben, például a család témájában, amelyek kizárólag az adott államra tartoznak.

Arról is beszélt, hogy az unió konfliktuskereső politikája mindinkább kizárja Európát a világgazdaság vérkeringéséből. Hozzátette, az unió a koronavírus-járvány kezelésében egyszerűen csődöt mondott, így minden nemzetállam önállóan volt kénytelen gondoskodni a védekezésről.

Forrás: MTI

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató