2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

A BLM és az Antifa elérte: lebontják a virginiai konföderációs szobrokat

A virginiai legfelsőbb bíróság úgy ítélte helyesnek, hogy eltávoltítság a konföderációs történelmi emlékműveket Charlottetownból – a törvény ellenére.Az ügyben korábban 2017-ben is indult tárgyal...

A virginiai legfelsőbb bíróság úgy ítélte helyesnek, hogy eltávoltítság a konföderációs történelmi emlékműveket Charlottetownból – a törvény ellenére.

Az ügyben korábban 2017-ben is indult tárgyalás, akkor még az a döntés született, hogy a történelem hőseinek emlékműveit védő törvények helytállóak, így a róluk mintázott szobrokat rerombolni jogtalan.

2019 szeptemberében azonban ismét a bíróság elé került az ügy, akkor szintén egyetértett a bíróság azzal, hogy a háborús hősök tisztelete azt követeli, hogy az ő emléküket örző szobrok és ábrázolások a törvény által védettnek minősülnek, így azokat nem lehet eltávolítani.

Akkor sem, ha az Antifának nem szimpatikusak.

A törvény tisztelete mára halványulni látszik a törvényhozók körében, (legalábbis rugalmasan kezelendő, politikai nézettől függően), ugyanis a csütörtöki döntésben az szerepel, hogy mivel a virginiai szobrokat korábban állították, minthogy az emlékművek rongálását és mocskolását a törvény tiltaná, így az rájuk nem vonatkozik.

Ennyi erővel minden olyan szobrot vagy emléket le lehetne rombolni, ami az ezt tiltó törvény előtt épült, kezdve a piramisokkal, római épületekkel, de sorolhatnánk.

A bíró, Bernard Goodwyn szerint a szobrok felállítására nem volt engedélye a városnak, így azok lerombolását sem akadályozhatják meg.

Logikus.

A szobrok egyébként nem zavartak túl sok embert egészen az Antifa megjelenéséig, és amíg azok nem kerültek az Antifa célkeresztjébe 2017-ben.

Amíg nem volt Antifa, addig lehetett a háborús hősökre és generálisaira emlékezni.
Most már nem lehet.

Ez 2021.

Forrás: 888.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!