2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Az amerikai külügy üzent: Magyarországon fenyegetik a romákat és a melegeket, nagy a rasszizmus is

Az USA külügyminisztériuma által kiadott emberjogi jelentés szerint szélsőségesek fenyegetik a a roma és a meleg közösség tagjait, a civil szervezetek „politikai és jogi megfélemlítés” alatt állnak.

„A demokratikus rend és az emberi jogok helyreállítása áll a Biden-Harris elnökség külpolitikájának központjában” – küldött írásbeli választ a Klubrádió kérdésére az amerikai külügyi tárca. A médium a a minap nyilvánosságra hozott emberjogi jelentéssel kapcsolatban érdeklődött, amelyben az amerikaik név szerint említik a Klubrádió ügyét, hozzátéve hogy a rádió „a kormánnyal kritikus híreket közöl”.

A válaszlevélben az amerikai külügy úgy fogalmaz: a magyar kormánnyal folytatott hivatalos tárgyalások részét képezi ezeknek a kérdéseknek újbóli felvetése, illetve az, hogy a magyar kormány tartsa be vállalt nemzetközi kötelezettségeit. Erre vonatkozó aggályait a nyilvánosság előtt is kifejezte az Egyesült Államok. Február 10-én közleményben tudatták, hogy komoly aggodalomra ad okot a média sokszínűségének folyamatos felszámolása, a többi között az, hogy a Klubrádió frekvenciájának megvonásával Magyarországot egyik független hangjától fosztják meg.

„Több magyar és nemzetközi szervezet osztja álláspontunkat” – tették hozzá.

Kiderül továbbá, hogy csalódást okozott számukra a magyar médiatanácsa döntése arról, hogy március 11-én érvénytelennek nyilvánította a Klubrádió új pályázatát elveszített frekvenciájára. A 2020-as emberi jogi jelentésben pedig külön kitértek arra, hogy elfogadhatatlannak tartják a Magyarországon tapasztalt állami médiaközpontosítást, az újságírók fenyegetettségét és olyan törvények elfogadását, amelyek korlátozhatják a sajtó- valamint a szólásszabadságot – írják az amerikaiak.

A Klubrádió közli az eredeti levelet is, amelyet itt olvashatnak el.

Közben a Magyar (Gyűlölő) Hang összefoglalta az Egyesült Államok külügyminisztériumának nemzetközi emberi jogi jelentését, amely szerint öt területen került sor súlyos jogsértésre hazánkban: az amerikaik sérelmezik, hogy büntetőjogi szankciók járnak „hamis állításért” vagy becsületsértésért, és kitérnek többek között a migránsokra, akiket szerintük a „visszatoloncolás veszélye fenyeget”. Szerintük továbbá szélsőségesek fenyegetik a a roma és a meleg közösség tagjait, a civil szervezetek „politikai és jogi megfélemlítés” alatt állnak.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató