2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Jurová fenyeget: baj van a magyar jogállammal, bevetjük a nehéztüzérséget

Olyan nehéztüzérségről van szó, amit idáig az EU nem tudott felvonultatni.

„Igenis baj van a magyar jogállammal, tessék csak arra gondolni, hogy mi van a sajtószabadsággal, és mennyire korlátozzák a civilek lehetőségeit. Hiszen ily módon a demokrácia lényeges kellékei nincsenek meg”.

Ezt Vera Jourová fejtette ki, hozzátéve, hogy példátlan támadás érte a magyar vezetés részéről, azért, amit korábban szintén a Spiegelnek mondott ez ügyben. Az Orbán-kabinet még azzal is megvádolta, hogy utálja a magyarokat, ám a Bizottság alelnöke szerint ha valami, akkor ez egyáltalán nem igaz. Hiszen az egykori Csehszlovákiában cseperedett fel és Magyarország a szabadságot testesítette meg a szemében.

Milyen jó volna – hangsúlyozta az interjúban, ha még napjainkban is így volna, azaz a magyar rendszer példát mutatna az egész világ számára.  

A Bizottság alelnöke továbbra is türelemre int a jogállami mechanizmus ügyében, mert az elvileg ugyan életbe lépett az év elején, ám a magyar és lengyel panasz nyomán meg kell várni, hogy mennyire tartja azt jogszerűnek az Európai Bíróság. A politikus már annak is örül az új szabályozás megszületését övező éles politikai összecsapások ismeretében, hogy a végén egyáltalán eredményre jutottak. Ám az alkalmazást jogilag be kell biztosítani, hogy ne csússzon be semmiféle gikszer. Szerinte az ítélet a 2. félévben meglesz és akkor az év vége előtt be lehet vetni a szankciókat.

De nem csupán Magyarország és Lengyelország ellen, hanem másutt is, ha ott szintén bajok vannak az európai elvek betartásával. Ugyanakkor Jourová emlékeztetett arra, hogy Orbán és Kaczynski rendszere ellen zajlik az eljárás a 7-es cikkely alapján. Úgy értékelte, hogy az új mechanizmus nagyot szól majd, mindkét kormány meg fogja érezni, de el kell kerülni, hogy a lakosságot is érintse. Szerinte itt olyan nehéztüzérségről van szó, amit idáig az EU nem tudott felvonultatni.

 

(Spiegel - Népszava)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató