2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Földi László: „Kiképzőtisztek” irányították a SZFE hallgatóit a szervezett provokáció felé

Már hónapokkal a tüntetések előtt készültek az egyetemfoglalásra a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói – derül ki a Hülye fiatalság címet viselő, a tiltakozó diákságot bemutató YouTube-filmből. Ez azért is fontos, mivel a tüntetéssorozat idején a hallgatói önkormányzat részéről azt hangsúlyozták, hogy az általuk szervezett blokád spontán akció volt.
 
 
Az említett film egy megkonstruált film, bizonyos érdekeket képvisel, ennek értelmében pedig nem a valós tényekből, eseményekből indul ki – mondta Földi László biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
„Tudni kell azt, hogy a háttérben vannak olyan érdekviszonyok, amelyek a világot elég sajátosan kezelik. Ha egy adott ország érdekeivel nem értenek egyet, úgy munkálkodnak a háttérben, hogy provokációt szítsanak az ország állampolgárai között”
– tette hozzá.
 
Ennek voltunk tanúi az SZFE körül kialakult helyzet kapcsán is. Az egyetem átalakítása egyfajta belső ellenállást váltott ki a hallgatók egy részéből, akik spontán módon kezdtek tiltakozni az új rendszer ellen. Erre az első mozgalomra telepedtek rá az úgynevezett „kiképzőtisztek”, akik a háttérben azon munkálkodtak, hogy saját érdekeik mentén alakítsák át a társadalmat, az érdekviszonyrendszereket.
A „kiképzőtisztek” bekapcsolódása a hallgatók akciójába tisztán érzékelhető volt, hiszen a kezdeti spontaneitást gyorsan felváltotta egy összeszedett, jól megkonstruált cselekvési terv
– emelte ki.
 
Hozzátette, már azt is tudjuk, hogy a berlini Momentum szervezetének kiképzőtáborából érkeztek „segítők”, akik elmagyarázták a hallgatóknak, hogyan folytassák tüntetésüket, hogy komolyabb provokációt váltsanak ki.
 
Az említett berlini „kiképzőtiszteken” túl még más segítője is volt a hallgatóknak, mindazon személyek, szervezetek, akik és amelyek a magyar baloldal mellett állnak. Hiszen az egyetem átalakításából politikai akció vált, és ebbe mindenki bekapcsolódott, aki a jelenlegi kormány ellen munkálkodik – jelentette ki Földi a Hirado.hu-nak.
 
 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató