2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Német képviselők megírták Navalnijnek, hogy szerintük célzottan kínozzák őt

A német parlament külügyi bizottságának tagjai levelet írtak a február óta börtönbüntetését töltő Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikusnak, amelyben a nemzetközi jogba ütköző "célzott kínzásnak" nevezik azt, ahogy az orosz hatóságok vele bánnak - írta a dpa német hírügynökség szombaton, a Der Spiegel című német folyóirat értesülésére hivatkozva.

A levelet aláíró tizenegy képviselő szolidaritásáról biztosította Navalnijt, és megígérte, hogy figyelemmel kísérik helyzetét. Egyúttal azt követelték, hogy az Európa Tanács illetékes szerve vizsgálja ki az orosz ellenzéki ügyét.

A Vlagyimir megyei pokrovi 2. számú börtöntelepre került orosz ellenzéki politikus egészségügyi állapota az elmúlt hetekben ügyvédje szerint sokat romlott. Navalnij először hát- és lábfájásra, majd köhögésre és lázra panaszkodott, és sokat fogyott. Március 31-én éhségsztrájkba kezdett azzal a követeléssel, hogy a törvénynek eleget téve engedjék be a hozzá hívott orvost.

Alekszej Navalnijt január 17-én vették őrizetbe Moszkvában, amikor hazatért Berlinből, ahol kórházi és rehabilitációs kezelést kapott, miután több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték.

Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban rá kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembevételével a rá kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.

Forrás: MTI

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató