Keresetet indított a pokrovi 2. fogház ellen Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki politikus, amiért nem biztosítja számára, hogy olvashassa az iszlám tanokat tartalmazó koránt.

Az őrizetes kifogásolta, hogy nem adják ki neki sem a koránt, sem pedig a többi könyvet, amelyet magával hozott a börtönbe. Arra hivatkoztak, hogy ellenőrizniük kell, hogy tartalmuk nem szélsőséges-e.
„Ki gondolta volna, hogy először a korán miatt fordulok bírósághoz a fogházam ellen. Igen-igen. Nem azért, mert nem engednek be hozzám orvost (ez az éhségsztrájkom oka), nem a fogva tartás körülményei, hanem a muzulmánok szent könyve miatt”
– hangzott Navalnij bejegyezése.
Navalnij korábban számos iszlamofób kijelentést tett
Az ellenzéki elítélt éhségsztrájkja immár két hete tart, ügyvédjei szerint 15 kilót fogyott. A hátfájásra és végtagzsibbadásra panaszkodó Navalnij így tiltakozik az ellen, hogy nem részesül megfelelő orvosi ellátásban. Az MR-vizsgálat két porckorongsérvet állapított meg nála.
Navalnij éhségsztrájkot is folytat, miközben gyengélkedik
Az őrizetest egy időben a gyengélkedőn látta el a börtön felcsere, majd visszahelyezték a csoportjához, és kilátásba helyezték kényszertáplálását. Navalnij egy időben lázra és köhögésre is panaszkodott és azt írta, hogy a környezetében többen TBC-sek.
ahol kórházi és rehabilitációs kezelést kapott, miután több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték.
Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta a rá az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembevételével a rá kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie. Navalnij szabadon bocsátását és jogainak biztosítását több külföldi vezető és nemzetközi szervezet követelte Moszkvától.
(MTI)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
