2021. május 18. - Alexandra, Erik
EUR : 352.47
USD : 290.1
Időjárás ikon17°11°

Varga Judit: A Facebookkal kapcsolatban Magyarország megvárja a készülő uniós szabályozást

Az átláthatóságot és a jogállamot kell számon kérni a techóriásokon, amelyek egy jelenleg ellenőrizhetetlen „pszeudojogrendszert” igyekeznek kiépíteni - mondta az igazságügyi miniszter a XXI. Század Intézet Facebook-oldalán kedden közvetített beszélgetésen.

Varga Judit úgy fogalmazott,

„ha nem tudjuk mi uralni a techóriások cselekedeteit, akkor ők fogják uralni a mi életünket”.

„Valójában minket belekényszerítenek egy buborékba”, a kérdés pedig az, hogy az „orrunknál fogva vezetett emberekké válunk-e, akik már egy mosógépet se tudnak megvenni anélkül, hogy a techóriás ne mondaná meg, hogy melyik a jó” - fejtette ki a miniszter.

Hangsúlyozta, a techóriások úgy hivatkoznak közösségi elveikre, hogy azokról nem lehet tudni, miként fogadták el és „kényszerítették” a fogyasztókra, továbbá azok megfeleltethetőek-e a jogállami elveknek.

„Nagyon nagy a baj”

- jelentette ki a tárcavezető, aki szerint erre a józan ész az egyetlen válasz, vagyis nem szabad mindent elhinni, ami az online térben történik, és ki kell tudni tekinteni a valóságba.

Varga Judit beszélt arról is: konzervatív beállítottságúként nem érzett késztetést arra, hogy a közösségi platformokon minden nap megszólaljon, de a liberális és baloldali ellenfelei olyan aktívan használják ezeket a felületeket, hogy nem akar lemaradni.

A techóriások mindenkit hozzászoktatnak „ehhez a szerhez”, hogy aztán rajta keresztül tudják befolyásolni társadalmak véleményét - tette hozzá.

Az igazságügyi miniszter szerint aggasztó, hogy a Facebook milyen módon próbálja csökkenteni a politikai tartalmat a felületein, és kíváncsi - tette hozzá -, hogyan biztosítják majd ezalatt az egyenlő elbánást és a kettős mérce kizárását.

Kiemelte,

Magyarország megvárja a készülő uniós szabályozást és utána dolgozza ki a terület nemzeti szabályait.

Varga Judit úgy vélekedett, jó az az irány, amelyet az Európai Bizottság képvisel az általános jogállamisági garanciákról, jogorvoslati eljárásokról és a joghatóság létrehozásáról.

Forrás: Magyar Hírlap

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató