2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Levelet írtak a csehek az UEFA-nak: "meghajolnak egy ostoba trend előtt"

Ma ott tartunk, hogy bemondásra el lehet valakit ítélni minden bizonyíték nélkül. Történt ugyanis , hogy a Slavia Praha Rangers mérközés után a Slavia hátvédje Ondrej Kudela állítólag egy rasszista kijelentést súgott a Rangers színesbőrű játékosának fülébe, amit senki sem hallott csak a sértett Glen Kamara.
 
Az UEFA persze nem maradt tétlen és a bemondásra kitört immár rasszista jelzőt kapott balhé után igen keményen megmérte a cseh hátvédet Kudelát. Az UEFA tíz meccstől eltiltotta. Ebben benne vannak a válogatott meccsek is. Ugrott neki az EB. Csehországban óriási a felháborodás. Olyanannyira nagy hogy a cseh elnök hivatal vezetője elnöki engedéllyel nyílt levelet írt az összes európai szövetségnek és az UEFA-nak amiben többek között ez szerepel:
 
“Szeretnénk rámutatni, hogy a rasszizmus vádja nem bizonyított, még az UEFA ellenőrei sem látják bizonyítottnak, hogy tényleg tett-e rasszista kijelentést Kudela, mert azt a sértetten kívül senki nem hallotta. Így az önök kezében a rasszizmus elleni harc képmutatássá és nevetségessé válik, átmegy pozitív diszkriminációba, és ezzel meghajolnak egy ostoba trend előtt. Egy tisztességes embert elítélnek bizonyítékok nélkül csak azért, hogy megfeleljenek egy szűk csoport és egy pályán nyerni képtelen csapat perverz elvárásainak.“ 
 
Mint ismert: nagy port kavart a cseh Slavia Prága nyolcaddöntős párharca a nemzetközi médiában, és nem azért, mert a skót Rangers búcsúztatása feltétlenül nagyobb bravúr lett volna, mint előtte a Leicester kiejtése.

A Rangers elleni párharc már lényegében eldőlt, a skótok kilenc emberrel játszottak, és néhány perc alatt három gólt kellett volna lőniük, amikor a Slavia Praha védője, Ondřej Kúdela odasúgott valamit az ellenfelének, a finn válogatott, Sierra Leone-i felmenőkkel bíró Glen Kamarának. A Rangers játékosainak a reakciójából is kivehető, hogy rasszista megjegyzéssel vádolták Kúdelát, akit az UEFA bűnösnek talált, ezért tízmeccses eltiltással sújtott.

"Kibaszott majom" - ilyen mondattal vádolták a skótok a cseh játékost. 

A Rangers játékosai is eltiltást kaptak: a Slavia kapusának fejbe rúgásáért kiállított Kemar Roofe négy, a meccs után az öltözőfolyosón Kúdelára támadó Kamara három meccset hagy ki, a következő nemzetközi idény elején.

Nem mellesleg a tegnapi EL-visszavágón sem térdeltek le a csehek.
 
 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató