2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

A Salvini-Orbán-Morawiecki találkozó egy nagy frakció megalakulását fogja hozni Giublei olasz konzervatív gondolkodó szerint

Miután a Fidesz kilépett a Néppártból, és hivatalosan is tárgyalt egymással az olasz, a lengyel és a magyar jobbközép pártok elnöke a balliberális sajtó azonnal össztűz alá vonta a feleket. Egy osztrák újságírónő már most tudni vélte, hogy a közeljövőben formálódó új jobbos együttműködés antiszemita és Európa ellenes lesz. Ez a baj a progresszívekkel, száz éve haladnak folyton, aztán még mindig nem érkeztek meg – erről beszélt Francesco Giubilei, a Tatarella alapítvány elnöke, a Mathias Corvinus Collegium vendégelőadója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Jelentős találkozót tartottak Budapesten Matteo Salvini, Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki részvételével a közelmúltban. Egyfajta új európai politikai pólus létrehozásáról tárgyaltak, hogy Európa konzervatív erőit egyesítsék.

„Ez egy új közös munka kezdete, ami három fontos európai államból indult ki, Olaszországból, Magyarországból és Lengyelországból, és ami három jelentős politikai vezetőtől származik. Fontos szerepet vállalt még benne Lorenzo Fonatana, aki az olasz Liga párt alelnöke, és aki többször jár Budapesten előkészíteni, egyeztetni Orbán Viktorral is” – mondta Farncesco Giubilei.

„A konzervatív együttműködés szempontjából jelenleg három fontos politikai csoportosulás van az Európai Unióban. Az egyik az identitás és demokrácia, amelynek tagja a Liga, és amelyben ott van a Francia Nemzeti Front is. A másik európai pártszövetség az európai konzervatívok, ebben tag a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság és a pártszövetség elnöke Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek pártvezetője” – tette hozzá.

A másik oldalon pedig ott van az Európai Néppárt, amellyel kapcsolatban – A Tatarella alapítvány elnöke szerint – Orbán Viktor helyesen állapította meg, több példára utalva, hogy a Néppárt napról napra válik inkább egyre baloldalibbá, mint maradna jobbközép párt.

Giubilei véleménye szerint a jövő egy nagy frakció megalakulását fogja hozni.

Azonban úgy véli, hogy felmerül néhány probléma is ezzel kapcsolatban. Az egyik az olasz Liga és a francia Nemzeti Front kapcsolata, illetve ezzel összefüggésben az, hogy a lengyelek számára nehéz együttműködni a Nemzeti Fronttal, amely korábban szorosabb kapcsolatokkal rendelkezett Oroszország felé.

A másik kérdéses pont az, hogy Giorgia Meloni, az európai konzervatívok pártszövetség vezetőjeként nem akarja a szervezet végét. Meloni azt mondja, hogy lehet csatlakozni az európai konzervatívokhoz, de a pozícióját nem akarja feladni.

A harmadik problémás pont pedig az, hogy a jelen olasz belpolitikai felállásban van egy versengés a jobbközépen belül a Liga és az Olasz Testvérek között. A Liga tagja a Draghi-kormánynak, míg az Olasz Testvérek ellenzékben vannak. „Az ő versengésük pedig egy európai versengéssé alakulhat át, itt szerintem a nagy kérdés az, hogy miképpen teremthető meg az együttműködés a Liga és az Olasz Testvérek között, annak érdekében, hogy létrejöjjön egy nagysúlyú európai politikai tömörülés” – magyarázta Francesco Giubilei.

Giubilei úgy véli, hogy amit Európai Uniós keretek között szem előtt és észben kell tartanunk a konzervatív jobboldali pártok együttműködésével kapcsolatban az az, hogy próbáljunk meg felülkerekedni a politikai ügyeken, és az egységet alapozzuk az értékekre. Merthogy a lényeget az értékek jelentik. „Fontos az európai identitás megőrzése, fontos a nemzeti identitás megőrzése, fontos a keresztény gyökerek megtartása, valamint lényeges, hogy törvények szülessenek a családokra.”

„Cél, hogy a politika törvényeket alkosson az élet védelmében is, és fontos, hogy megvédjük határainkat” – tette hozzá.

Baloldali elemzők, politikusok, szakértők megbélyegzik ezt az együttműködést, nevezve homofóbnak, rasszistának.

Giubilei szerint ezzel semmiképpen sem kell foglalkozni, hiszen elmondása szerint hétről hétre olvas rengeteg álhírt például Magyarországról az olasz fősodorhoz tartozó médiában, ugyanígy napról napra találkozik álhírekkel a kelet-európai politikai viszonyokról is, ahogyan a baloldali média mindennap ír vagy mond valamit Salvini és Meloni ellen is.

„Csak meg kell nézni annak a vitának a hangnemét, ami a gyűlöletbeszédről szóló törvény körül alakult ki nálunk, hogy milyen kegyetlenül támadták a Ligát és az Olasz Testvéreket, milyen brutális módon próbálják a jobboldali pártok vezetőit homofóbnak és rasszistának beállítani”

– fogalmazott Giubilei.

Ezért Giubilei úgy véli, hogy ezzel nem kell foglalkozni, viszont úgy gondolja, hogy meg kell próbálni kulturális alapon építkezve a politikai eszközökkel egy erős szövetséget építeni, emellett pedig ami lényeges az az, hogy az emberekre figyeljenek, a normális, átlagos embereket tartsák szem előtt.

„Ez az igazi lényeg, egy nagyon fontos tényező, hiszen ha ezekkel a normális emberekkel megvan a kapcsolata, akkor képes lehet felépíteni egy erős szövetséget. Az utca normál emberének ugyanis teljesen mások az érzései, mint mondjuk az európai politikai réteg vagy a baloldali politikusi réteg érzésvilága” – fejtette ki véleményét a Tatarella alapítvány elnöke.

Francesco Giublei a jövőben több hetet fog tölteni Budapesten a Mathias Corvinus Collegium vendégelőadójaként, a műsorban arról kérdezték, hogy mit vár majd ettől?

Giubliei elmondása szerint amit vár ettől a hónaptól az az, hogy jobban megértse a politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális környezetet Magyarországon.

„Többet akarok megtudni Magyarországról, és többet akarok megtudni Kelet-Európáról. Szeretném azt is tanulmányozni, hogy miként tud megmaradni a konzervatív értékek ereje Magyarországon, és a kelet-európai országokban. Már csak azért is szeretném tanulmányozni a konzervativizmust Kelet-Európában, mert úgy vélem, hogy sajnálatos módon Nyugat-Európában, így Olaszországban sem tudunk eleget a kelet-európai konzervativizmusról és politikai környezetről, és ezért rengeteg olyan információ is megjelenik nálunk, aminek semmi köze a valós helyzethez, például Magyarországon” – fogalmazott a Mathias Corvinus Collegium vendégelőadója.

Forrás: Hirado.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató