2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Egy megerőszakolt francia kislány apja pert indított az állam ellen

A 17 éves Anna-Lise-t Grenoble-ban egy afrikai bűnöző erőszakolta meg, akinek ekkor is börtönben kellett volna ülnie egy korábbi szexuális erőszakért.
 
Az afrikai férfi arra kényszerítette a francia lányt, hogy a lakásban maradjon, elkezdte fenyegetni, kábítószerrel kínálta, majd ivásra ösztönözte és végül meg is erőszakolta - írja a Figaro.
 
Az igazságügyi minisztérium viszont úgy döntött, hogy a büntetés kevesebb, mint felének letöltése után inkább rászabadítja a társadalomra, mert az egészsége szerintük veszélyben lett volna a börtönben a Covid miatt.
 
 
Az apa bejelentette, hogy harcolni fog a végsőkig, és nem fogja be a száját.
 
"Hogyan engedhettek el egy ilyen erőszakos egyént? Hányan követhettek el hasonló cselekedeteket?" - felháborodott a fiatal lány apja a sajtótájékoztatón. „ Összetörtünk, fáradtak és mérgesek vagyunk. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezt a bűncselekményt - folytatta. 
 
„Az igazságszolgáltatás egy veszélyes egyént szabadon engedett, és lányunk szenvedte el ennek a következményeit. Az igazságszolgáltatás nem teljesítette kötelességét. Ez az eset igazi botrány ”- jelentette ki az áldozat édesanyja.
 
 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató